Nyitókép: Facebook/Puskás Péter

Puskás Péter: az lenne a legtisztább, ha teljesen új választást írnának ki Óbudán

Infostart / InfoRádió - Várkonyi Gyula
2024. szeptember 27. 16:26
2013 után ismét komoly árhullám vonult végig a Dunán. Puskás Pétert, a Fidesz-KDNP óbudai frakcióvezetőjét a védekezés tapasztalatai mellett arról is kérdeztük, hogy miként fog tudni működni Óbuda-Békásmegyer önkormányzata, miközben a megválasztott polgármester jelenleg letartóztatásban van.

"2013-ban még alpolgármesterként dolgoztam, és akkor Bús Balázs polgármester mellett nekem jutott az a megtisztelő feladat, hogy koordináljam a III. kerületi önkormányzat védekezését a Duna-parton. A fővárosi önkormányzat megbízásából az FCSM a Királyok útja–Nánási úton lévő úgynevezett nyúlgátat erősíti meg, a kerületi önkormányzatnak a feladata az, hogy a nyúlgát és a Duna között a több mint kétezer embernek az otthonául szolgáló területen segítsen az ottani védekezésekben. Akkor volt egy önkormányzati telep, oda tudtak jönni a lakosok segítséget kérni, de nagy hangsúlyt fektettünk arra is, hogy a felemelően sok önkéntest, akik az ország minden területéről jöttek, elirányítsuk oda, ahol szükség volt még emberi erőre. Most sajnos ezt az önkormányzat nem tette meg" – mondta az InfoRádióban Puskás Péter, a Fidesz-KDNP óbudai frakcióvezetője, és jelezte, ő is számos telefont kapott, amelyben azt panaszolták még karitatív szervezetek is, hogy hiába keresik az önkormányzatot, a válasz az volt, hogy nincs szükség segítségre.

Pedig a III. kerületi fideszes képviselők például a Losonc utcában segítettek az ottani lakóknak, és az erőfeszítésnek hála, sikerült egy körülbelül húsz telket magába foglaló területet megvédeniük a Duna-parton.

Negatívumként említette az önkormányzat "sikerpropagandáját" arról, hogy mennyi homokot, meg mennyi homokzsákot vásároltak, és ezt szétosztották.

"Ez biztos így is volt. Én viszont pontosan tudom, hogy a Losonc utcánál mi zajlott. Az első időkben az önkormányzat lakosonként 20 darab üres zsákot adott. Hogy ezt össze tudjuk hasonlítani a valósággal: ezen a területen több mint 20 ezer zsák került felhasználásra. Végül 4-5 ezer zsáknál több oda nem érkezett önkormányzati forrásból, a többit az ott lakók és a fideszes képviselők a tiszteletdíjukból vásárolták meg. Csak a zsákra én átutaltam másfél millió forint körüli összeget annak, akitől ezt vásároltuk, és be lett építve 300 köbméter homok és 300 köbméter agyag annak érdekében, hogy a védekezés sikeres legyen. Az önkormányzat talán két-három teherautónyi homokot hozott oda le, ami a tizede annak, ami felhasználásra került, a plusz anyagok költségét szintén az ott lakók és a harmadik kerületi fideszes képviselők fogják összedobni. Az önkormányzat segített is, meg nem is. 2013-ban ennél az utcánál ugyanilyen védekezés zajlott, és akkor a III. kerület az összes, a védekezéshez szükséges anyagot – a zsákot, a homokot, az agyagot – biztosította, és az önkéntesek, illetve az utca lakói építették fel akkor is ugyanúgy a gátat, de ez költséget nem jelentett számukra" – sorolta a politikus.

A politikus a Királyok útja–Nánási út kapcsán azt mondta, hogy Budapesten ez az egyetlen helyszín, ahol nincs az előírásoknak megfelelő gát a Dunán. A politika "nagyon elvitte ezt a dolgot", de a vita az, hogy a parton legyen a védekezés és ez a 70 hektár, ami most egy részben víz alá került, részben megvédték, szintén legyen megóvva, vagy pedig a Királyok útján és a Nánási úton épüljön egy elsőrendű védmű.

"A főváros jelenlegi vezetése egyértelműen a Királyok útja–Nánási út mellett tette le a voksot, ott szeretnék kivitelezni a betonfalat és a tetején a mobilgátat, amit nyilván csak néha kell majd fölépíteni. De akkor ez azt jelentené, hogy az említett 70 hektáron deklaráltan nem lesz védekezés. Viszont az most látszik, hogy volt olyan rész lent a Duna-parton, ahol egy helyi vállalkozó saját forrásból egy mobilgátrendszert vásárolt, amit a földre lehet lerakni, tehát nem kell neki alépítmény, és ezzel gyönyörűen meg tudta védeni az ő területét. Ez kinyitott egy új irányt szerintünk. Körülbelül egymilliárd forintból, vagy talán még kevesebből meg lehetne vásárolni ezt a mobilgátrendszert úgy, hogy teljes hosszában védje a partot. Ez év közben valahol raktárban van, amikor pedig kiderül, hogy jön az ár, akkor gyorsan előveszik, egy nap alatt föl lehet építeni és ezt a 70 hektárt is meg lehet úgy védeni, hogy nem kell fákat kivágni a parton" – magyarázta Puskás Péter.

Hozzátette: a parti mobilgáttal mint fővédművel kapcsolatban az egyik legerősebb ellenérv az volt, hogy fákat kell kivágni, a második pedig az, hogy az ottani luxuslakóparkokat miért kell megvédeni. A politikus szerint aki egy kicsit is ismerős a Római-parton, pontosan tudja, hogy azokat a telkeket megemelték az építésükkor, és azokat nem is kell védeni. Az árvíztől viszont minden más területet, a régi részeket, a csónakházakat, a régi, akár száz éve ott álló lakóépületeket viszont védeni kell.

"Nem is kell a teljes hosszban ezt az ideiglenes mobilgátat kiépíteni, hanem a lakóparkok részét ki is lehet hagyni, amitől olcsóbban is lehet a projekt. Én azt látom, hogy ez egy jó civil kezdeményezés, a magam részéről nagyon támogatom, és megpróbálok a magam lehetőségeihez mérten segítséget is nyújtani abban, hogy minél jobban lehessen ezt az ötletet terjeszteni, hátha meghallgatásra kerül a döntéshozók részéről" – fogalmazott Puskás Péter.

Az árvíz ráadásul most különösen érzékeny pillanatában érte el Óbudát, hiszen a kerület megválasztott, illetve jelenlegi polgármestere, Kiss László fogdán ül, és az egyik jelenlegi alpolgármester is éppen letartóztatásban van. A Fidesz-KDNP frakcióvezetője elmondta, Óbuda önkormányzata most nem igazán működik, a visszajelzések szerint nem mernek döntéseket hozni a hivatalban, egymásnak tologatják a vezetők az aktákat, senki sem szeretné a dokumentumokat aláírni.

"Ezt azért nem tudom elfogadni, mert aki elvállalta, hogy alpolgármester lesz – nyilván ezért komoly tiszteletdíj is jár –, attól az a hozzáállás elfogadhatatlan, hogy most éppen nincs polgármester, és rám hárulna a felelősség, de én azt nem akarom vállalni. Akkor célszerű lett volna ezeknek az embereknek lemondani, ha úgy érzik, hogy a polgármester távollétében ők nem tudják elvégezni a munkájukat. Sajnos ezek az emberek vélhetően az októbertől induló következő ciklusban is alpolgármesterek lesznek minden további nélkül, úgy, hogy az elmúlt hónapokban gyakorlatilag megbénult az önkormányzat az ő döntésképtelenségük miatt" – fejezte ki ellenérzéseit.

Az interjú készülte előtt nem sokkal ért véget az óbudai önkormányzat régi képviselő-testületének utolsó ülése Burján Ferenc alpolgármester vezetésével. Ez a kormányoldal politikusa szerint méltatlanul zajlott. Példátlannak tartja, hogy elfogadták Óbuda 2025-ös költségvetését, erre a döntésre mindig decemberben szokott sorra kerülni, "akkor van ideje, hiszen akkor jönnek meg azok a sarokszámok, például a főváros által közölt iparűzésiadó-visszaosztás, ami a gerincét alkotja a költségvetésnek a bevételi oldalon". Hozzátette: ez ma nem ismert, ennek ellenére elfogadtak egy jövő évi költségvetést, és "lózungokon", "fideszezésen" kívül nem tudtak indokokat felhozni a döntés mellett.

"Egyet tudunk gondolni, hogy esetleg nem bíznak abban, hogy a következő képviselő-testületben a szükséges többség összeáll ahhoz, hogy egy költségvetést el lehessen fogadni" – vélekedett. Október elsejével megszűnik a jelenlegi képviselő-testület mandátuma, ugyanakkor az újonnan megválasztott polgármester letartóztatásban van, új pártok jelentek meg, egyelőre nem lehet tudni, hogy ki vesz részt a koalícióban, de a Momentum például nem.

"Szerintünk a legtisztább az lenne, ha az új képviselő-testület és a polgármester is lemondana, és teljes körű új választást írnának ki. Mi ezt tartanánk a legjobb megoldásnak, ugyanakkor nézzük meg a realitásokat: láthatóan megtalálták a jogi megoldást arra, hogy a jelen helyzetben is meg tudjon alakulni a testület. Körülbelül nulla százalék esélyünk van arra, hogy meggyőzzük a DK-s, MSZP-s, LMP-s képviselőket arról, hogy oszlassuk föl magunkat, ők erre nem lesznek hajlandók" – fogalmazott Puskás Péter.

Azzal számolnak, hogy meg fog alakulni a képviselő-testület, de nem lesz jelen a polgármester és az egyik volt alpolgármester, aki akkor már csak képviselő lenne, vagyis ketten biztosan hiányoznak, illetve ott fog ülni még egy baloldali képviselő, aki vádlott ugyanebben az ügyben, de szabadlábon védekezik.

"Az ülést a korelnök fogja megnyitni, ő vezényli az eskütételt, utána kiosztják a Kiss László által a letartóztatásból kiküldött, aláírt írásos javaslatot arról, hogy kik legyenek az alpolgármesterek. Erről majd dönt a testület titkos szavazással, és ha sikerrel veszi ezt az első akadályt a testület, akkor az első számú alpolgármester átveszi az ülés irányítását, és mindaddig, amíg a polgármester újra nem tud bejönni a terembe, addig ő az önkormányzatot tudja vezetni, a képviselő-testületi üléseket össze tudja hívni, le tudja vezetni" – magyarázta a Fidesz-KDNP frakcióvezetője.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Puskás Péter, Fidesz-KDNP frakcióvezető
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást