Nyitókép: facebook

Véget ért Vajna Tímea magyarországi céges karrierje

Infostart
2024. szeptember 24. 16:16
Andy Vajna özvegye kiszállt az étterméből is.

Már Palácsik-Ráthonyi Tímea, avagy Magyarországon ismert nevén Vajna Tímea Instagram-leírásából is kiderült, hogy az egykori üzletasszony hazai céges karrierje véget ért, hiszen már csak a Nobu Budapest volt tulajdonosaként mutatja be magát. Érdekesség, hogy egyébként felsorolta két korábbi céges érdekeltségét is: a koronavírus-járvány időszakát már nem túlélő Mr. Funk fánkozót, és az azóta többször gazdát cserélő Miss Universe hazai licenszét - írja az mfor.hu.

A Nobu Budapest, a nemzetközi szinten is ismert luxusétterem-franchise hazai egysége, amely a Kempinski hotel oldalában működik az Erzsébet téren. Ennek tulajdonosa a Buno Kft., amelynek 51 százalékos többségi tulajdonosa volt az AV Investments Kft., ez Andy Vajna egykori cégörökségének utolsó darabja volt – Palácsik-Ráthonyi Tímea ebben a cégben volt érdekelt Andy Vajna egykori üzlettársával, Samuel Russell Falconellóval együtt a Cinergi Entertainment LLC-n keresztül.

A Buno Kft. a 2023-as évben 1,49 milliárd forintos árbevételt jelentett, ezt kivétel nélkül belföldön érte el, a befolyt összeg nagyságrendileg megegyezik a 2022-ben közölt adattal. A méretes bevételből végül 102,8 millió forintos adózott eredményre futotta, ami jelentős visszaesés az egy évvel korábbi 201 millió forintos profithoz képest. A Buno Kft. a korábbi években rendszeresen fizetett osztalékot, ez azonban 2023-ban nem így történt, a 102,8 milliót az eredménytartalékba helyezték.

A Buno Kft.-ben korábban vezető tisztségviselőként jelenlévő Palácsik-Ráthonyi az Opten rendszerében elérhető adatok szerint augusztus végétől adta vissza ezt a tisztségét, míg az AV Investments Kft. augusztus 21-én szállt ki a cégből hivatalosan.

Nobu üzemeltetőjének elhagyása is bizonyítja, hogy az AV Investments Kft. közel tízéves működés után 2024 májusában végelszámolás alá került – ez jelenleg is folyik.

A Buno Investment Kft.-hez a céginformációs adatbázis szerint új tulajdonos érkezett: a Bárány Invest Kft. Bárány László családjának érdekeltségi körében van.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Timea Palacsik Rathonyi (@timeavajna) által megosztott bejegyzés