Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Baján most várják a tetőzést, de több lakott területet nem tudtak megvédeni, gátat is át kellett vágni

Infostart / InfoRádió - Herczeg Zsolt
2024. szeptember 23. 13:04
Baján át kellett vágni egy nyári gátat, hogy az áradó Duna ne okozzon még nagyobb bajt. A településen most tetőzik a folyó, és két területen számos házat elöntött a víz – számolt be az InfoRádióban Nyirati Klára polgármester.

Hétfő délelőtt már 920 centiméteres volt a Duna vízszintje Bajánál, de már csak egy-két centis emelkedést várnak, hamarosan tetőzik a folyó a városban – adott helyzetjelentést Nyirati Klára. A polgármester a védekezésről elmondta, három különösen veszélyeztetett rész van a városban, ezek közül kettő az úgynevezett nagyvízi mederben van, azaz magas vízállás esetén a lakott területet is elönti az ár.

A Dunafürdőt már hét méter feletti vízállásnál is veszélyezteti a víz, így most nem is próbálkoztak megvédeni, noha ott legalább százan élnek életvitelszerűen. A másik problémás hely a Pandúr-sziget, amelynél elvileg kilenc méterig bírta volna a gát, de mivel jobban emelkedett a Duna, ezért inkább átvágták a nyári gátat, hogy még nagyobb károkat előzzenek meg.

"A nagyvízi mederszabályozásnak megfelelően egy 2014-es kormányrendelet kimondja, hogy aki ott ingatlannal rendelkezik, az saját maga felelős a védekezésért.

Az itt lakók nagyon szerették volna megvédeni az ingatlanjaikat, de ez ilyen magas víznél lehetetlen"

– mondta Nyirati Klára.

A harmadik veszélyeztetett terület a Petőfi-sziget, ami alacsonyan fekszik, de ott a védekezés eddig sikeres volt; 2013-ban 30 centivel magasabb víznél is meg tudták óvni a szigetet, ráadásul az akkori gátat most még magasították is. Nyirati Klára beszámolt arról, hogy ennek érdekében csaknem ezer önkéntes dolgozott három-négy napon keresztül 24 órában. Most le van zárva a Petőfi-sziget, csak a katasztrófavédelmi szakemberek látnak el ott figyelőszolgálatot.

Az elárasztott vagy lezárt területeken élők közül aki igényelte, annak szállást biztosított az önkormányzat, de nagyon sokan rokonoknál találtak menedéket. Az érintett részeken kikapcsolták az áram- és gázszolgáltatást, ezért sem maradhattak a lakók, de a polgármester szerint a többség inkább az értékeit félti, ezért megerősítették a rendőri jelenlétet, és hajókkal, valamint ahol lehetséges, autókkal is járőröznek.

"Ez nem kitelepítés, hiszen nincs árvízvédelmi veszélyhelyzet, ezért én hivatalos levélben kértem a lakókat, hogy költözzenek ki, de ez nyilván nem kényszer.

Senkit sem lehet kiköltöztetni akarata ellenére, és valóban van, aki kint is maradt azért, mert féltette az értékeit"

– ismerte el a városvezető.

A védekezéshez megvan minden eszköze a bajai önkormányzatnak, száz tűzoltót vezényeltek oda az ország különböző részeiből, sok önkéntes is segített, de még a város középiskolásai és egyetemistái is a gátakon dolgoztak.

Baja megközelítése is gondot okoz most, mert az 55-ös főutat részlegesen lezárták, délután öt órától másnap reggelig csak rendőri felvezetéssel óránként lehet autózni, mert az elárasztott gemenci erdőkből a magasabban fekvő műútra menekülnek a vadállatok, és nagy a balesetveszély. A polgármester Pécs felől kerülőt javasol, az M9-es híd érintésével biztonságban elérhető a város.

"A levonulás gyorsabbnak ígérkezik, mint amit eredetileg gondoltunk, de azért napokba telik még, hogy elkezdhessük a takarítást" – mondta Nyirati Klára a folytatásról. Az első feladatok közé sorolta a Sugovica-part takarítását, ahol vendéglőket, kávézókat öntött el a víz a város frekventált pontján. "A Duna rengeteg hordalékot, szemetet, fertőző anyagot hagy maga után, de remélem, hogy három-négy nap múlva már el tudjuk kezdeni a takarítást és a fertőtlenítést" – mondta Baja polgármestere.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Baján most várják a tetőzést, de több lakott területet nem tudtak megvédeni, gátat is át kellett vágni – Nyirati Klára
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást