Nyitókép: Infostart

Sződliget: már méteres víz van a 2-es úton, sokára lesz járható

Infostart / InfoRádió - Herczeg Zsolt
2024. szeptember 20. 11:42
Sződligeten 28 ezer homokzsákkal próbálják megvédeni az árvíztől azt a speciális otthont, ahol 109 értelmi fogyatékkal élő felnőtt lakik. A tetőzést péntek éjfélre várják, de Juhász Béla polgármester már most a legnehezebb feladatra, a takarításra, a fertőtlenítésre és a helyreállításra készül.

"Az összes védművel elkészültünk, várjuk az árhullámot" – jelentette ki Juhász Béla. Sződliget polgármestere elmondta, a településnek egy neuralgikus pontja van, a külterületen elhelyezkedő Viktor Speciális Otthon, ahol 109 szellemi fogyatékos felnőtt lakik. A védekezést úgy szervezték meg, hogy lehetőleg ne kelljen őket kiköltöztetni, mert a szakemberek szerint a megszokott környezetből való kiemelésük sokkhatásként éri őket, ezért 28 ezer homokzsákból körgátat építettek, és egyelőre nem jelent még meg a víz a területen. "Természetesen van egy B tervünk, ha gond lenne, akkor három órán belül ki tudjuk üríteni az intézményt, és az általános iskola épületében ezeket az embereket el tudjuk helyezni" – tette hozzá.

A polgármester elmondta, minden állami segítséget igénybe vett a település megvédése érdekében, katonák is dolgoztak a védművek kiépítésében. Juhász Béla kiemelte, hogy a nagyközség többi része biztonságban van, mert két gát is védi: az egyik a 2013-as nagy árvíz után készült el, a másik korábban.

Kedvező hír. hogy Sződligetnél jelentősen lassult a Duna vízszintemelkedése. "Tetőzés közeli állapotban vagyunk, a korábbi óránkénti négycentis emelkedés jelentősen lassult. Most már csak háromóránként két centi az emelkedés, éjfél körül lesz a tetőzés" – mondta Juhász Béla, és hozzátette, a nagymarosi vízmércén 690 centit várnak, ez 61 centivel lesz a 2013-as szint alatt.

A települése átvezető a 2-es út viszont már víz alatt van, helyenként több mint egyméteres a magassága. Az előrejelzések szerint keddre két métert visszahúzódik a Duna szintje, ezért a polgármester szerint kedden, szerdán lehet elkezdeni a takarítást és fertőtlenítés, és abban bízik, hogy a hét második felében fel tudják szabadítani az utat.

Juhász Béla szerint az ár levonulása után legalább akkora munka vár rájuk, mint mint az árvízi védekezés, de minőségét tekintve még jobban oda kell figyelni. "Nagy a fertőzésveszély, mert az árvízi víztömeg tele van mindenféle baktériummal, amitől csak fertőtlenítéssel tudunk megszabadulni, ezért takarítunk, fertőtlenítünk majd. Borzasztó nagy munka lesz" – jelentette ki Sződliget első embere.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Sződliget: már méteres víz van a 2-es úton, sokára lesz járható
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást