Nyitókép: cyano66/Getty Images

Mennie kellett a sérült gyerekeket bántalmazó iskolaigazgatónak

Infostart
2024. szeptember 17. 16:37
Az értelmi fogyatékos gyermekeket tanító dunavecsei EGYMI-iskola vezetőjével szemben hónapok óta tart az eljárás, most pedig lépett a tankerület: a diákjait bántalmazó iskolaigazgatót elküldték, emellett a térség pedagógiai etikai bizottságából is menesztették.

A volt igazgatóval szemben július óta folyik eljárás, mert több, az iskolában tanuló, értelmileg akadályozott gyerek ellen követett el többszörös bántalmazást - írja az Index.

Az egykori intézetvezető egy hónappal ezelőtt vette át megbízólevelét a Belügyminisztériumtól, amely 2029-ig meghosszabbította volna tisztségét az iskolában. Bár eleinte az üzemeltető Kiskőrösi Tankerületi Központ támogatta az igazgatót, a rendőrség eljárásának befejezte után viszont a Magyar Narancs megkeresésére megerősítette, hogy L. M.-et kirúgták.

Az igazgató ellen az egyik bántalmazott gyermek gyámja – aki az illetékes gyermekvédelmi szakszolgálat munkatársa – tett feljelentést.

Eredetileg kiskorú veszélyeztetésének gyanújával indult az eljárás, ám hamar átfordult közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett bántalmazás bűntette utáni nyomozásba. A sértettek 7 és 16 év közti gyerekek voltak. Minden érintett L. M.-et nevezte meg mint elkövetőt. Eredetileg csak három áldozatról volt szó, az elmúlt hetekben azonban további öt érintett lépett elő.

A Magyar Narancsnak a menesztett igazgató annyit mondott, hogy az eljárás „egy jelenleg is nálunk dolgozó kollégám bosszúhadjáratának az eredménye”. Ennek ellenére beszámolók szerint a menesztésének bejelentését az EGYMI diákjai és dolgozói tapssal kísérték.