Nyitókép: Zsolt Hlinka/Getty Images

Tönkretették, így leszerelt ajtóval közlekedett egy vonat Mátészalkánál – fotó

Infostart
2024. szeptember 12. 13:55
A MÁV tájékoztatása szerint az egyik utas nagy erővel kirántotta az ajtót, ami elmozdult a foglalatából, ezért nem záródott be és nem lehetett megjavítani helyben, így a folyosóra helyezték.

Szerdán 12 óra után a Vásárosnaményból Fehérgyarmatig közlekedő, két BZ-ből álló szerelvény egyik kocsijának ajtaja meghibásodott Ópályi állomáson, és mivel a helyszínen nem tudták megjavítani, leemelték az ajtót – jelezte egy olvasó a Mátészalkaleaks Facebook-oldalnak.

Az utas közlése szerint a leszerelt ajtót az előtérbe helyezték, majd

a vonat folytatta útját Mátészalka felé, miközben a meghibásodott ajtó nélkül közlekedő vasúti kocsin utasok foglaltak helyet.

A Mátészalkaleaks azt írja, az utasok nem voltak veszélyben, és a mátészalkai állomáson kivették a szerelvényből az érintett kocsit. Mivel a menetrend szerint Mátészalkán 37 perces tartózkodás ideje volt a vonatnak, végül ötperces késéssel indult tovább, és érkezett meg Fehérgyarmatra.

Csütörtök délelőtt a MÁV is reagált az esetre. A vasúttársaság tájékoztatása szerint egy felszálló utas nagy erővel kirántotta az ajtót, ami elmozdult a foglalatából, ezért nem záródott be. Mint írják, a mozdonyvezetővel együtt próbálták a helyére rakni, de nem sikertelenül, kibillent, így inkább feltették a folyosóra. Ópályi és Mátészalka között a jegyvizsgáló a folyosón tartózkodott, vigyázott az utasokra és tájékoztatta őket a megfelelő leszállási irányról.

(Nyitóképünk illusztráció.)