Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

Vészhelyzet a Velencei-tónál – kemény munkában a vízi rendőrök

Infostart
2024. szeptember 10. 05:24
Sszeptember második vasárnapján a Velencei-tónál sok dolguk akadt a vízi rendőröknek.

Vasárnap kora délután a Velencei-tó Nagy-tisztás nevű vízterületén egy sporttevékenységben elfáradt szörföst vettek észre. A nő elmondta, hogy már egy órája próbálja elérni a partot, és nagyon kimerült. A rendőrök a budapesti lakost szolgálati kisgéphajójukba emelték, és vízi eszközét is a partra vontatták – írja a police.hu.

Nem sokkal később egy kite-szörfözőt közelítettek meg, akinek az ernyője a tóba esett, majd megtelt vízzel, és így használhatatlanná vált. Az extrém sportolót – aki nem viselt mentőmellényt, emiatt figyelmeztetést kapott – sérülésmentesen szállították partra.

Alig negyedóra elteltével a kőhalasi vízterületről érkezett bejelentés egy meghibásodott vitorlás kishajóról. A bajbajutottak elmondták, hogy a dinnyési csónakkikötőből indultak, de időközben elszakadt a vitorlájuk, és a nádasba sodródtak. A mentés során senki nem sérült meg, és a kishajót is sikeresen partra juttatták. Az apát és fiát a mentőmellény használatának elmulasztása miatt figyelmeztették.