Nyitókép: donathanna.hu

Donáth Anna panasszal élt a gyanúsítás ellen az ügyészségen

Infostart
2024. szeptember 5. 09:40
A Fővárosi Nyomozó Ügyészség csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatti hallgatta ki gyanúsítottként a volt európai parlamenti képviselőt. A kihallgatás idején szolidaritási demonstráció kerekedett az épületnél.

A rendelkezésre álló adatok szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatósága előtt különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt folytatott büntetőeljárásban (alapügy) a nyomozó hatóság tagjai 2022. február 21-én Budapesten, a VIII. kerületben, egy egyesület központjaként működő ingatlanban kutatást és lefoglalást végeztek. A büntetőeljárásról szóló törvény értelmében az eljáró pénzügyőrök tájékoztatták Iványi Gábort, mint a szervezet vezetőjét, hogy ő maga illetve a jogi képviselő jelen lehet a kutatáson, újságírók és más személyek viszont nem. Iványi Gábor ennek ellenére azt akarta elérni, hogy a nyomozati cselekményen a vele lévő tömeg is jelen lehessen.

A tömeg egy része és a sajtó munkatársai egy az épületben tartózkodó személy segítségével az ablakon keresztül bemásztak az épületbe, míg Donáth Anna több személy kíséretében, a hátsó bejáraton keresztül jutott be az ingatlanba. A pénzügyőrök, akiknek hivatali feladatuk volt annak biztosítása, hogy illetéktelen személy ne avatkozhasson bele a kutatásba, sorfalat alkottak a helyszín biztosítása érdekében. A megalapozott gyanú szerint Iványi Gábor felhívására a jelenlévők elkezdték őt tolni a helyszínt biztosító pénzügyőrök felé, hogy a sorfalat Iványi Gábor testével áttörjék. Ennek során Donáth Anna – akit még akkori európai parlamenti képviselői mandátuma sem hatalmazott fel nyomozati cselekményen való részvételre – két kézzel tolta a közvetlenül előtte álló Iványi Gábort a mögötte elhelyezkedő pénzügyőröknek. Az erőszakos magatartás jogszerű eljárásukban akadályozta a pénzügyőröket, de a kutatást nem tudta meghiúsítani – olvasható a Központi Nyomozó Főügyészség sajtóközleményében.

Az alapügyben az eredményes kutatás során beszerzett bizonyítékok megerősítették a költségvetési csalás gyanúját, így a bíróság később elrendelte az egyesület közszereplőnek nem minősülő egyik gazdasági vezetőjének letartóztatását.

A nyomozó ügyészség csütörtökön gyanúsítottként hallgatta ki Donáth Annát, aki – a többi gyanúsítotthoz hasonlóan –

tagadta a bűncselekmény elkövetését és panasszal élt a gyanúsítás ellen.
A hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult ügynek összesen 5 gyanúsítottja van, köztük a korábban kihallgatott Iványi Gábor és Gurmai Zita – zárul a közlemény.

Az Index közben arról számolt be, hogy szolidaritási demonstrációt tartottak a momentumos politikus mellett. Pár tucat ember gyűlt össze az ügyészség bejáratánál, többen sárga rózsával érkeztek a helyszínre. Ezután megjelent az ügyészség épületénél többek között Iványi Gábor lelkész, Tordai Bence, a Párbeszédből kilépett országgyűlési képviselő, valamint Simkó Edit és Törley Katalin, a korábbi pedagógustüntetések résztvevői.

Reggel 9 óra előtt pár perccel érkezett a helyszínre Donáth Anna is, akit több momentumos politikus, köztük Bedő Dávid frakcióvezető és Gelencsér Ferenc volt pártelnök is elkísért. Donáth Anna ezt követően taps kíséretében lépett be az ügyészség épületébe.