Nyitókép: Pixabay

A fenntartható üzleti gyakorlatok előmozdítását tűzték ki célul

Infostart
2024. szeptember 2. 21:41
Megalakult az ESG Szövetség.

Az ESG Szövetség azzal a céllal jött létre, hogy elősegítse a környezeti, társadalmi és vállalatirányítási (Environmental, Social, Governance - ESG) szempontok érvényesülését a hazai üzleti szférában. „Alapító tagjaink felismerték, hogy a jelenlegi globális és hazai gazdasági környezetben elengedhetetlen egy olyan szervezet létrehozása, amely kifejezetten és stratégiailag az ESG területre fókuszál”nyilatkozta Krisán László, a Szövetség megválasztott elnöke, aki egyben az egyik alapító KAVOSZ E-Green Zrt. igazgatósági tagja is.

Mint írták, a szövetség, összefogva tagjait – a magyar üzleti élet számos kiemelkedő szereplőjét –, a szakpolitika képviselőit és az ESG minden érintettjét, hatékony platformot kíván biztosítani az érdekek döntéshozók felé történő közvetítésére. Az ESG Szövetség célja az ESG működési rendszerének kialakításában való részvétel, az ESG-szempontok iránti vállalkozói tudatosság növelése, a terület szereplőinek, tanácsadóinak és szakértőinek összehozása, valamint stratégiai együttműködések kialakítása minden, az ESG-döntésekben és felügyeletben érintett résztvevővel, szervezettel.

Meghatározó, ESG-vel foglalkozó tanácsadó és lebonyolító szervezetek, vállalatok, vállalkozásokkal foglalkozó szolgáltató társaságok, így az alapító KAVOSZ E-Green Zrt. mellett a BIG4 vállalatok, vállalkozásfejlesztési, pénzügyi és adatszolgáltatással foglalkozó cégek, szektoriálisan jelentős piaci szereplők, illetve nagy területeket lefedő szakmai szervezetek és szövetségek csatlakoztak már az alapításkor a szövetség munkájához.

A közgyűlés kiemelt figyelmet fordított az oktatás szerepének erősítésére az ESG-szemlélet elterjesztésében. A szövetség tagjaként bemutatkozott a Pannon Egyetem, amelynek kancellárja, Csillag Zsolt elmondta: "Egyetemünk elkötelezett az ESG elvek oktatása és kutatása mellett. Új képzési programjaink között szerepel és már elindult egy ESG szakirányú továbbképzés, amely a vállalati szakemberek számára nyújt átfogó ismereteket a fenntartható vállalatirányításról.”

"Az ESG Szövetség célja, hogy összefogjuk és képviseljük az ESG-vel érintett szereplőket, együttműködésben a jogalkotókkal és az érintett állami résztvevőkkel, valamint támogassuk az ESG szempontok szélesebb körű elfogadását és hatékony beépítését a vállalati működésbe, elősegítve egy fenntarthatóbb és felelősebb üzleti környezet kialakítását Magyarországon. Bízunk benne, hogy stratégiai programunk és tagjaink elkötelezettsége jelentősen hozzájárul majd a hazai vállalkozások, különösen a KKV-k ESG-felkészültségének javításához, ezáltal erősítve Magyarország versenyképességét a globális piacon" – összegezte Krisán László.

A szövetség közleménye hangsúlyozza, hogy az elkövetkező időszakban továbbra is kiemelt figyelmet fordítanak a KKV szektor támogatására, az ágazati együttműködések erősítésére, az állami szereplőkkel való együttműködésre, valamint a nemzetközi legjobb gyakorlatok hazai adaptálására.