Nyitókép: Lukasz Kochanek/Getty Images

Apja ugrott először a kisfiú után a folyóba Norvégiában

Infostart
2024. augusztus 15. 12:57
A fiú a Vas megyei Sárváron élt a szüleivel, akiknek egyetlen gyerekük volt.

Apja is próbálta kimenteni a norvég folyóba fulladt 13 éves magyar fiút – hangzott el az RTL Híradó riportjában. A helyi rendőrkapitány, Sigurd Borve elmondta: az első egységek kiérkezése előtt az apa és egy másik felnőtt is próbálta kimenteni a gyereket a Bondhuselva folyóból, de nem jártak sikerrel.

A tragédia úgy történt, hogy a család a folyó melletti turistaútvonalon sétált, amikor a gyerek előre ment, hogy egy, a folyóból kiálló kőről lefényképezzen valamit, ám elvesztette az egyensúlyát és a vízbe esett. A nagyon erős sodrás néhány méter után a mélybe húzta a gyereket, végül két órával később tudták kihúzni a vízből.