Nyitókép: MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Rétvári Bence: kilenc ügyben nyomoznak jelenleg választási csalás miatt

Infostart
2024. július 23. 11:33
Többek közt hamis aláírások miatt indítottak büntetőeljárásokat.

A rendőrség összesen tizenkét ügyben indított nyomozást a júniusi választásokon induló pártok ajánlóívein talált hamis aláírások miatt – írja az Index.

Novák Előd, a Mi Hazánk alelnöke nemrég az Országgyűlésben tette fel ezzel kapcsolatos kérdését a Belügyminisztériumnak címezve. A parlamenti képviselő azt szerette volna megtudni, mely pártok voltak érintettek, de mint közölte, júniusban csak annyit tudott meg, hogy hat büntetőeljárás indult. Novák Előd meg is nevezte az egyik lehetséges pártot, mégpedig a Jobbikot.

A Belügyminisztérium részéről még a múlt héten Rétvári Bence államtitkár válaszolt a kérdésre, amely a Parlament hivatalos honlapján is megtekinthető. Pártokat ugyan nem nevezett meg, azt azonban elárulta, hogy kilenc esetben a választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény gyanúja miatt indult nyomozás, egy-egy esetben pedig közokirat-hamisítás, hamis magánokirat felhasználása és okirattal való visszaélés ügyében.

Rétvári Bence közölte: a nyomozó hatóság három ügyben a feljelentés elutasításáról döntött, így kilenc eljárás van még folyamatban.