Nyitókép: Risto0/Getty Images

Óriási bejelentés: olcsó telkeket kínál fiataloknak egy Balaton-parti település

Infostart
2024. július 10. 06:36
A demográfiai válságot új megoldással orvosolná Balatonszentgyörgy.

Demográfiai válság érte el a Balatont, mert az országos átlagot jóval meghaladó elöregedés sújtja. A tehetős, idős emberek beáramlása kimutatható az üdülőövezetben, míg a helyi fiatalok közül sokan már másutt telepednek le.

Farkas László Nándor, Balatonszentgyörgy polgármestere a sonline.hu-nak elmondta, az öregedő településszerkezetet befolyásolja a külföldiek jelenléte, a német, angol, holland családok megjelenése, mert ők jellemzően korosabbak, ezért rontják a település korfáját. A településen a 60 év feletti korosztály 38 százalékát adja a lakosságnak, ezért most új akcióba kezdenek.

"Az új ciklusban új utcát nyitnánk, ahol kizárólag fiataloknak kedvezményes telkeket biztosítanánk. Az oda vezető utat már megépítettük, de még külterület, ám hamarosan belterületbe vonhatjuk az érintett területet a rendezési terv alapján" – mondta a polgármester.

Lombár Gábor, a Balatoni Szövetség elnöke úgy fogalmazott, nem új keletű a probléma, mert a balatoni lakosság idősödése évtizedek óta tart, „de csak most vesszük észre, mert fáziskésésben vagyunk”.

"Szívesen látjuk az idősebbeket, de el kell mondani, hogy hozzák magukkal a szociális és egészségügyi problémáikat is. Nagyobb gondnak látom, hogy azért nem tudnak a fiatalok helyben maradni, mert nincs pénzük házvásárlásra, miután az ingatlanárak elszabadultak a Balatonnál. Sok tízmillió forint egy üres telek ára. Komplex megoldás kellene a problémára, a területfejlesztési miniszter szolgálati lakásokkal segítené a fiatalok helyben maradását, de szerintem ez csak részben jelenthet megoldást" – tette hozzá a Balatoni Szövetség elnöke.