Nyitókép: MTI/Sándor-palota/Érdi Róbert

Sulyok Tamás megszüntetett két igazgatóságot

Infostart
2024. július 9. 20:07
A köztársasági elnök akkor hozta létre a két új igazgatóságot, amikor hivatalba lépését követően megalkotta az új SZMSZ-t.

Hivatalba lépését követően, április elején Sulyok Tamás köztársasági elnök új Szervezeti és Működési Szabályzatot (SZMSZ) alkotott, felváltva elődje, Novák Katalin által kiadott SZMSZ-t - írja a 24.hu.

Sulyok Tamás ebben két új igazgatóságot hozott létre:

  • a belföldi programok igazgatóságát,
  • valamint a közösségi szolidaritás igazgatóságát.

Az államfő most ezeket szüntette meg, és mindez a legfrissebb Hivatalos Értesítőben megjelent köztársasági elnöki utasításból derül ki - írják. Sulyok Tamás ebben módosította az áprilisban kiadott SZMSZ-t, amiben így már nem szerepel a két említett igazgatóság.

A belföldi programokkal kapcsolatos feladatok a protokoll igazgatósághoz kerültek, míg a közösségi szolidaritási igazgatóság feladatai, amely a köztársasági elnök perifériára szorult társadalmi csoportokkal, a rászorultság és a társadalmi kitettség alapján kiemelt figyelmet érdemlő társadalmi ügyekkel, valamint a társadalmi felzárkózással foglalkozó tevékenységéhez kapcsolódóan segítette a hivatal munkáját, az elnöki kabinet kapta.