Nyitókép: Országos Mentőszolgálat/Facebook

Ritka „csoda” történt egy mentőautóban

Infostart
2024. július 8. 13:20
A két kislány rögtön felsírt, majd stabil állapotban érkeztek a kórházba.

„Önmagában a mentőben szülés sem túl gyakori, bár ilyen esetekről évente többször beszámolunk. De az, hogy ikrek szülessenek mentőben, kifejezetten ritkának mondható” – fogalmaz közösségi oldalán az Országos Mentőszolgálat.

Mint olvasható, egy 38 hetes kismama kérte a mentők segítségét a napokban Szeged közelében. A mentésirányító azonnal több egységet, köztük mentőorvosi kocsit és koraszülött mentőt is a helyszínre riasztott. Röviddel a mentőegységek megérkezését követően a fájások sűrűsödtek, így mentők felkészültek a szülés levezetésére.

Az életmentők segítségével a kismama mindössze néhány perc alatt világra hozta az első gyermeket, akit testvére néhány perccel később követett. A két kislány rögtön felsírt, majd vizsgálatokat és a helyszíni ellátást követően az édesanyával együtt stabil állapotban szállíthatták kórházba a csecsemőket – zárul a bejegyzés.