Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Orbán Viktor: Európa-rekordot értünk el

Infostart
2024. június 11. 11:14
A hétvégi európai parlamenti és önkormányzati választásokat értékelte egy interjúban Orbán Viktor, akit kérdeztek a Tisza Párt szereplése jelentette helyzetről is.

Orbán Viktor úgy fogalmazott az Indexnek adott interjúban, hogy valóban egy nagyarányú békepárti győzelem született. A leadott szavazatokból egyértelműen kiderült, hogy a magyar közvélemény, talán még a baloldaliak tekintélyes része is, támogatta a kormányt abban a törekvésében, hogy kijuttassa Magyarországot a háborús veszedelemből. A béke melletti kiálláshoz szükséges megerősítést a kormányzat megkapta vasárnap. "Szerintem ebben a béke- és háborúpárti küzdelemben 1–0-ra mi vezetünk Európában, a félidőt most lefújták, az Egyesült Államokban rendezik a másodikat, ott is jó esély van nyerni" – mondta.

Elégedett a Fidesz-KDNP EP-listájára leadott szavazatok számával is, még ha az nem is akkora arány, mint amekkorát korábban közvélemény-kutatók vártak, ugyanis "mindkét ellenfelüket" legyőzték, "a régi ellenzéket meg az újat is".

"Volt most egy választás Magyarországon, amit megnyertünk. Ráadásul úgy nyertünk meg, hogy soha ennyien nem szavaztak még ránk európai parlamenti választáson. Egyfelől a 44-45 százalék kevesebb, mint amit legutóbb kaptunk, de mégiscsak több mint kétmillióan szavaztak ránk. 2019-ben, amikor 50 százalék felett nyertünk, akkor 1,8 millió voksot szereztünk" – mondta az adatokról. Támogatottságukat Európa-rekordként írta le, mert Európában senki – leszámítva a szokásos máltai munkáspárti kiemelkedő eredményt – nem kapott megközelítőleg sem olyan támogatást, mint a Fidesz-KDNP. "Ma a kontinensen bármelyik párt, amelyik indult ezen a választáson, szívesen cserélne velünk. Miért lennék elégedetlen?" – jegyezte meg.

A jobboldali fordulat karnyújtásnyi közelségbe került Európában – értékelt Orbán Viktor, aki szerint az a kulcskérdés, hogy az olasz és a francia elnök asszony meg tud-e egymással egyezni. Azt mondta, "a jobboldal ma két pártba szerveződik Európában, az ECR-be (Európai Konzervatívok és Reformisták) és az ID-be (Identitás és Demokrácia). Ha ők össze tudnának végre fogni és a Fidesz csatlakozna ehhez a tömörüléshez, akkor ez lenne a második legnagyobb európai frakció. Megelőznénk a szocialistákat, a zöldeket és mindenki mást is, egyedül az Európai Néppárt lenne előttünk, bár úgy gondolom, hogy egy ilyen jobboldali párt megjelenése még tőlük is elvinne szavazókat".

A hazai önkormányzati választási eredményekről elmondta: vidéken vannak fájdalmas veszteségeik és fantasztikus győzelmeik is. "Fáj Szolnok és Győr elvesztése is, bár utóbbiban csak a polgármesteri széket nem sikerült megszereznünk, 15 választókörzetből 14-ben ugyanis győztünk. A győri eset tanulság arról, hogy ha valahol régi rendezetlen ügyeket nem tudunk lezárni, azok előbb vagy utóbb, de utolérnek bennünket" – mutatott rá.

A kormányzat és Budapest együttműködéséről a miniszterelnök azt mondta, most könnyebb a helyzetük, mert Szentkirályi Alexandra ott ül a Fővárosi Közgyűlésben, és "abszolút tárgyalóképes vezető".

Arra a kérdésre, hogy ha a főpolgármester el akar érni valamit a kormányál, akkor nem a Karmelita kolostorban, hanem a Fidesz budapesti frakcióvezetőjénél kell jelentkeznie, azt válaszolta: a főpolgármesternek először Budapesten kell megoldania a problémákat. Mindig ott kell kezelni a bajokat, ahol keletkeztek. Ha ez nem sikerül, akkor a kormány áll rendelkezésre.

Magyar Péter úgy fogalmazott, hogy lőtávolságra került a Tisza Párt a Fidesztől, de Orbán Viktor szerint hogy ki és milyen lőtávon belül van, meg hogy kinél van a puska, azt meg kell hagyni a következő választási kampány időszakára.

"Mi soha nem tekintettük őt a Fideszből kiugrottnak. Az csak az ő legendája, hogy a belső körökhöz tartozott, erről ugyanis a Fidesz belső köreinek nincs tudomása. Megkapta az igazságügyi miniszter férjének kijáró udvariasságot, de egész egyszerűen nem volt soha a radarunkon" – mondta még.

Úgy véli, neki most az a dolga, hogy az elkövetkező másfél-két évben, ami a következő választásokig hátravan, a lehető legjobb teljesítményt nyújtsa a kormány, a jelenlegi és a leendő fideszes vezetők.

"A hídon pedig majd akkor megyünk át, ha odaértünk. Most volt egy csata, amit megnyertünk, 15 százalékkal vertük meg a másodikat. Mi vagyunk messze a legnagyobb párt, ezért optimizmussal tekintek a jövőbe" – fogalmazott Orbán Viktor.