Nyitókép: MTI/Varga György

Sorra hullanak a vízimadarak a Balatonnál

Infostart
2024. június 4. 04:24
Jelentősen visszaesett az utóbbi időben a hattyúk állománya a Balatonnál, a csökkenő tendencia ugyanakkor nem feltétlenül rossz hír.

Szinai Péter, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park zoológusa, a HelloVidéknek elmondta, hogy a tó vízszintjének mesterséges szabályozása komoly kihatással van a madárállomány alakulására is. A szakember szerint a part menti építkezések következtében megcsappanó nádasok száma komoly következményeket vonhat maga után, mely során jelentősen beszűkülhet az egyes madárfajok élettere.

Több százra tehető azoknak a madaraknak a száma, amelyek az elmúlt években láttak el a Balaton-felvidéki Nemzeti Park munkatársai. Pontos nyilvántartást vezetnek arról, hogy milyen fajokat, milyen módon láttak el, a befogott madarak többségét jellemzően a Sóstó Vad- és Madármentő Központhoz szállítják.

A szakember szerint a főbb veszélyforrások közül kimagaslik az áramütés, de ugyancsak komoly veszélyforrásnak számít a közúti közlekedés is, mivel még mindig rengeteg madarat gázolnak el a Balaton körüli útszakaszokon. Harmadik tényezőként kell megemlítenünk a horgászattal összefüggésbe hozható balesetek számát is: sok madár gabalyodik damilba, vagy éppen esik áldozatául a különböző horgoknak.

A hattyúk vannak leginkább veszélynek kitéve, mivel a különböző horgok benyelése nálunk fordul elő a leggyakrabban. Az egerészölyv, vörös vércse esetében inkább az áramütés az, ami tipikus veszélyforrásnak számít.

Sokszor maguk a horgászok jelentkeznek, hogy segítséget kérjenek a sérült madarak esetében.

A szakember azt tanácsolja, hogy amennyiben damilba tekeredett vagy horgot nyelt állattal találkozunk, azonnal értesítsük a nemzeti park munkatársait. Ha nem védett az állat, érdemes a helyi állatvédők segítségét kérni.

Az utóbbi években jelentősen megcsappant a hazai hattyúállomány. A szakember szerint nem tett jó a hazai állomány szempontjából, hogy nem igazán történt előrelépés a Balaton körüli nádasok állapotával kapcsolatban, így nem, hogy nőtt volna, hanem tovább csökkent az egyes madarak élettere is.

A Balaton vízszintjének mesterséges szabályozása sokszor hasonló képen hat ki a madárállományra is. Szinai Péter szerint az a legnagyobb baj, hogy nincs természetes vízmozgás a Balatonnál, pedig a nádasok csak akkor tudnának jól regenerálódni, ha lennének olykor alacsonyabb vízszintű időszakok is.