Nyitókép: police.hu

Életveszély a Balatonnál, szlovákok kerültek bajba

Infostart
2024. május 30. 08:09
Révfülöptől egészen Balatonlelléig sodródott egy süllyedő kishajóval két szlovák horgász. Menteni kellett őket.

A police.hu tájékoztatása szerint a vízirendőrök május 28-án késő este a Balatonlelle előtti vízterületre siettek, mert bejelentést kaptak, hogy a viharban egy csónak magatehetetlenül hánykolódik.

Még épp időben megtalálták a lélekvesztőt, amelynek két teljesen kimerült és átfázott szlovák férfi tartózkodott.

Révfülöpnél horgásztak, amikor a vihar elragadta őket, és egészen a déli partig sodródtak. Nem tudtak mit csinálni, annyira elfáradtak addigra.

fotó: police.hu

Megjegyzendő, hogy már délutántól II. fokú viharjelzés volt érvényben. Mindenesetre a rendőrök kimentették őket, majd a kikötőbe vontatták a csónakot.

A nyári szezon még el sem kezdődött, ezzel együtt a vízirendőrök

idén már 24 esetben 41 embert mentettek ki a Balatonból

- tette hozzá a rendőrség.