Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

Lakatos Péter: a multicégeket még jobban be kell vonni az ipartestületi munkába

InfoRádió
2024. május 24. 18:51
Lakatos Péter, a Videoton társvezérigazgatója és egyik tulajdonosa az InfoRádiónak adott nyilatkozatában egyebek közt arról beszélt: szeretné, ha a multinacionális cégek az eddiginél aktívabban vennének részt a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének munkájában.

A szövetség közgyűlésén egyhangúlag választották meg négy évre Lakatos Pétert, aki nyolc éve vesz részt aktívan a szövetség munkájában. Az elmúlt időszakban a szervezet társelnöke volt. Az InfoRádiónak úgy fogalmazott: fontos, hogy a Magyarországon letelepedett multinacionális vállalatok úgy gondolják, egy munkaadói érdekképviseleti szervezeten keresztül ők is jelen lehetnek a magyar közéletben.

"Ez előrelépés lenne annak érdekében, hogy ezek a multinacionális cégek jobban integrálódjanak a magyar gazdasági életbe. Ez azt eredményezheti, hogy többet vásárolnak Magyarországról és több energiát fordítanak a hazai cégek oktatására" - mondta Lakatos Péter.

Szerinte óriási tartalékok vannak abban, hogy a különböző iparágak legjobb gyakorlatait, problémáit az eddigieknél nyíltabban beszéljék meg és közösen képviseljék a munkaadók érdekeit.

Az MGYOSZ új elnöke további célként jelölte meg azt, hogy legyenek a testületnek markáns termékei. Ilyennek nevezte például azt a most induló programot, amelynek keretében felmérik az elmúlt 30-35 év magyarországi külföldi tőkebefektetéseit. Lakatos Péter szintén fontosanak nevezte, hogy az MGYOSZ folytassa az eddigi kiemelkedően sikeres tevékenységét, amellyel a magyar munkaadók érdekeit képviseli a Business Europe-ban, a legnagyobb európai munkaadói szövetségben.

"Ott nagyon aktívak vagyunk - folytatta az új elnök - én magam is már két éve a szervezet elnökhelyettese vagyok és ezt a posztot még további két évig fogom betölteni."

A Videoton társvezérigazgatója és egyik tulajdonosa ugyancsak lényegesként említette, hogy ne csak az Európán belüli együttműködést javítsák, hanem a más kontinensekkel való kapcsolatokat is.

Visszatérve az európai helyzetre, Lakatos Péter arról beszélt, hogy az MGYOSZ már eddig is igen hatékonyan képviselte a hazai érdekeket az uniós törvénykezésben és ezt a gyakorlatot folytatni is akarja.

A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége Futó Pétert, a leköszönő elnököt tiszteletbeli elnöknek választotta meg.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Új elnöke van a legfontosabb hazai ipartestületnek
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást