Nyitókép: MTI/EPA/Szergej Kozlov

Demkó Attila: Harkiv elfoglalásához kevés az ottani orosz erő

Infostart / InfoRádió - Kalapos Mihály
2024. május 17. 19:01
Miközben az amerikaiak továbbra is ragaszkodnak ahhoz, hogy fegyvereiket csak Ukrajna megszállt részein vethetik be orosz erők ellen, egy ukrán katona a The Telegraph-nak arról beszélt, hogy az ukrán seregek frusztráltak amiatt, hogy tétlenül kell nézniük Vlagyimir Putyin katonáinak felsorakozását a határövezet orosz oldalán, és így Harkiv el fog esni.

A helyzettel kapcsolatban Demkó Attila, a Mathias Corvinus Collegium Geopolitikai Műhelyének vezetője elmondta: az mindenképpen hátrányt jelent az ukránoknak, hogy az Egyesült Államoktól kapott fegyvereket nem tudják teljes körűen használni, azaz Oroszországnak az USA által elismert területe ellen nem vethetik be. Ám ez önmagában semmiképpen sem akkora hátrány, hogy Harkiv, Ukrajna második legnagyobb városának eleséséhez vezessen.

"Itt egy 1,4 millió lakosú városról beszélünk, önmagában háromszor akkora, mint Mariupol, tehát egy rendkívül nagy város, nagyon jól védhető.

Vasbeton épületek tömkelegével van tele, nagyon nehéz elfoglalni"

– magyarázta.

Vagyis kicsit nehezebb az ukránok dolga az amerikai fegyverek korlátozott használata miatt, de Demkó Attila hozzátette: eddig is tudták lőni ukrán tüzérségi eszközökkel, illetve más nyugati eszközökkel Belgorod térségét, ami az egyik felvonulási terület lehet. Mindazonáltal Washington nem engedi a tőle származó eszközöket Oroszország területe ellen használni, mert akkor Moszkva mondhatná, hogy már a Nyugattal áll harcban.

"Az ukránok használtak már HMMWV-ket, páncélozott többcélú katonai járműveket, amelyek amerikai donációk voltak, vagyis átléptek vele az orosz határon, és az Egyesült Államok rossz szemmel is nézte, pont azért, mert érvet adna az oroszoknak, viszont akkora hatással nem járna, mint amit most az ukránok ennek feltételeznek" – emelte ki a szakértő.

Harkiv egyébként stratégiai fontosságú város. Közlekedési szempontból nagyjából úgy kell elképzelni, mint Budapestet, tehát minden irányba utak, vasutak indulnak ki belőle. Ha esetleg elfoglalnák az oroszok, akkor logisztikai szempontból hatalmas előnyhöz jutnának, de ez még Demkó Attila szerint nagyon messze van. A mostani orosz támadás néhány ezer fővel, néhány zászlóaljjal indult Harkiv térségében, ekkora erő egy ekkora város elfoglalására egyszerűen alkalmatlan – szögezte le.

(A nyitóképen: Orosz Sz-300-as rakéta maradványát emelik teherautóra a mentőalakulat tagjai Harkivban 2024. május 14-én, miután orosz rakéta-és siklóbomba-támadás érte a kelet-ukrajnai város egyik lakónegyedét.)


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Harkiv és amerikai engedély hiánya - Demkó Attila
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást