Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

Bejött a papírforma a reformátusoknál

Infostart
2024. április 24. 13:36
Steinbach József püspököt választotta lelkészi elnökének a református zsinat.

Pásztor Dániel tiszáninneni püspök marad a lelkészi alelnök. Balog Zoltán püspök zsinat lelkészi elnöki tisztségéről való lemondását határozatok keretében vette tudomásul a zsinat - számol be a döntésről reformatus.hu.

Az egybegyűltek határozat keretében tudomásul vették Balog Zoltán püspök Zsinat lelkészi elnöki tisztségről való lemondását, valamint ismerték el az egyházért végzett szolgálatát.

Ezután egyhangúlag

Steinbach József dunántúli püspököt választották meg a zsinat lelkészi elnökének.

Pásztor Dániel Balog Zoltán február 16-i lemondása óta ügyvezetőként látta el a zsinat lelkészi elnöki teendőit.

Somorjai Balázs, a zsinati hivatal kommunikációs igazgatója a zsinati ülésen tartott balatonszárszói sajtótájékoztatón beszámolt arról, hogy a zsinat az új elnököt zárt ülésen, titkos szavazással választotta meg. Steinbach József egyedüli jelölt volt a tisztségre, mert bár az elnökségi tanács korábbi nyilatkozatában Pásztor Dánielt javasolta a posztra, ő úgy nyilatkozott, hogy nem tudja vállalni az ezzel járó munkaterhet.

Somorjai Balázs szólt arról is, hogy Balog Zoltán dunamelléki püspöki tisztsége egyházkerületi hatáskörbe tartozik.

Steinbach József azt mondta: a zsinat tagjai úgy döntöttek, hogy a következő két és fél évben őt bízzák meg a lelkészi elnöki feladatokkal, ám ő nem készült erre a szolgálatra, "Isten megtartó kegyelmében bízva, szeretett egyházunkért" vállalta a jelölést, új megbízatásával még több szolgálat és felelősség jár.

Püspöki szolgálata alatt pásztori lelkülettel igyekezett odafigyelni a rábízottakra, a konfliktusoknál is a krisztusi szelídség erejét vallja. Kiemelte, a zsinat közösségében szerda délelőtt bűnbánatot tartottak, csütörtökön úrvacsorai közösségben lesznek együtt.

"Szeretnénk bocsánatot kérni mindazoktól, akiket megbántottunk, akik csalódtak bennünk, azért imádkozunk és cselekszünk, hogy Isten fordítsa javunkra a megpróbáltatásokat és újítson meg bennünket"

- mondta.

Szólt arról, hogy az elmúlt időszak több kérdés átgondolására indította őket.

"Fontos kérdés, miként vehet részt az egyház a közéletben úgy, hogy hiteles és egyetemes örömhírt hirdető lelki gondozói, tanítói és prófétai szolgálata ne sérüljön, miként tud az egyház békességet teremteni, hidat építeni, krisztusi szeretettel fordulva minden ember felé" - hangsúlyozta.

Steinbach József hozzátette, szeretnének megnyugodni, elcsendesedni, "megtisztulva megújulni abban a küldetésben, amelyet az élő Isten az életet kiteljesítő örömhíre" által rájuk bízott, valamint szeretnék "hűséggel folytatni évszázadok óta áldásosan végzett" szolgálataikat.

Úgy fogalmazott: a református egyházban mindent megtettek és megtesznek azért, hogy a nehéz helyzetben lévők, bántalmazottak, rászorulók ügyét "a Jézus Krisztustól tanult szeretettel hordozzák".

Steinbach József hangsúlyozta, gondoskodó szeretettel fordulnak a gyülekezeteikben, óvodáikban, iskoláikban nevelkedő, kórházukban gyógyuló vagy a hátrányos helyzetűeknek indított Bárka táborokban "az élet örömeivel és Isten szeretetével találkozó" gyerekek felé. "Az ő életük megóvása, gazdagítása, sebeik gyógyítása mindannyiunk szent kötelessége" - hangoztatta, kijelentve:

az egyházon belül és azon kívül, eddig is és ezután is elfogadhatatlan bármiféle bántalmazás.

A lelkészi elnök közölte, továbbra is eleven marad a Kárpát-medencei magyar református egyház szolgálata, az ukrajnai háború kitörése óta 345 ezer embernek nyújtottak valamilyen segítséget határon innen és túl.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Református zsinat - Steinbach lett Balog utódja, Balog püspök marad (HERCZEG.ZSOLT)
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást