Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Visszatérne a IX. kerület élére a korszakos polgármester Gegesy Ferenc

Infostart
2024. április 11. 17:14
Baranyi Krisztina újrázni kívánó kerületvezető már reagált is a bejelentésre.

Csütörtökön a ferencvárosi DK, MSZP, Jobbik és Párbeszéd felkérte Gegesy Ferencet, hogy térjen vissza polgármesterként közéletbe, és mivel a korábbi kerületvezető igent mondott, említett pártok őt indítják.

Indulását a Magyar Hangnak azzal indokolta, hogy úgy érzi, érdemben tudna segíteni a kerületnek, és míg most a Baranyi Krisztina jelenlegi polgármester vezette testületben "belháború dúl", ő azt össze tudná tartani.

Gegesy amiatt is bírálta Baranyit, hogy szerinte ő nem fordított elég figyelmet a kerület rehabilitációjára, miközben jelenleg 32 házban mintegy 900 ember él méltatlan körülmények között.

A politikus elmondása szerint erre hivatkozva hagyta ott főtanácsadói posztját is tavaly novemberben, miután nem tartotta elfogadhatónak, hogy Baranyiék aránytalanul sok pénzt költenének el az Ecseri úti metrófelszín rendezésére.

Gegesy Ferenc papíron függetlenként indul, a mögötte álló pártok kilenc képviselője közösen indul június 9-én az önkormányzati választáson. Baranyi Krisztina saját csapatot állít, amelynek tagjai civilek, illetve a Momentum, a Kutyapárt és az LMP soraiból kerülnek ki.

A polgármester reagált Gegesy Ferenc visszatérési ambícióira is.

"Meglep Gegesy Ferenc indulása, mert azokkal indul most, akik annak idején megbuktatták. Jó választási kampányt kívánok mindannyiunknak" - utalt arra, hogy 2010-ben úgy kapott ki a fideszes Bácskai Jánostól Gegesy, hogy elindult vele szemben a szocialista Pál Tibor is, így megoszlottak a balliberális szavazatok. Gegesy 2019-ben még Baranyi Krisztinát támogatta. A 74 éves, segesvári születésű Gegesy Ferenc SZDSZ-es politikusként 1990 és 2010 között volt a kerület polgármestere.