Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

Miniszteri biztost kap egy különleges honvédségi feladat

Infostart
2024. április 9. 11:49
Szalay-Bobrovniczky Kristóf szerint a Magyar Honvédség kultúraváltáson megy keresztül. Az új biztos feladata, hogy az évszázadokon át méltán híres magyar harcos szellemet adaptálja a jelen és a jövő kihívásaira felkészülő Magyar Honvédségre.

Ahhoz, hogy a szervezet maradéktalanul betölthesse küldetését, a 21.századi, high-tech eszközökön kívül elengedhetetlen a több mint ezeréves hadtörténelmünkből fakadó katonai hagyományok élővé tétele a hadsereg mindennapi életében. "A múltunk alapján a jelen katonai identitását is meg akarjuk erősíteni, ez a honvédség korszakváltásának új eleme" - jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Honvédelmi Minisztérium közleménye szerint.

"Katonai hagyományainkat az ősi harcos erényeket gyakorló magyar katonák nemzedékeinek hivatástudata, bátorsága és helytállása teremtette, mindez a maiak számára követendő példát és értékrendet jelent. Ezen hagyományok és értékrend tisztelete és gyakorlása képezi a katonai identitást, mely egyben a Magyar Honvédség szellemiségét is jelenti" - fogalmaznak.

Ennek a nagyon sajátos és egyedi eszmekörnek tudományos igényű rendszerbe foglalására, újjáélesztése módszertanának és szemléletmódjának kidolgozására a honvédelmi miniszter

miniszteri biztost nevez ki Töll László ezredes, hadtörténész, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka személyében.

A katonai identitásért felelős miniszteri biztos tevékenységének legfőbb célja, hogy az évszázadokon át méltán híres magyar harcos szellemet adaptálja a jelen és a jövő kihívásaira felkészülő Magyar Honvédségre, hogy nemzeti haderőnk önazonossága úgy testületként, mint az egyes honvédek esetében kizárólag ebből fakadjon - fogalmazott a tárca.