Nyitókép: Kovács Attila

Kövér László: "erős felhatalmazással" kezd munkába Szlovákia új államfője

Infostart / MTI
2024. április 7. 16:03
Gratulált Peter Pellegrininek a szlovák államfőválasztás második fordulójában elért győzelméhez Kövér László, az Országgyűlés elnöke.

A házelnök vasárnapi levelében azt írta, "a magas részvételi arány mellett elért határozott győzelme erős felhatalmazást jelent, és egyértelműen azt mutatja, hogy a népe bízik Önben, mint emberben és politikai vezetőben egyaránt".

Kövér László a jelenleg a szlovák parlament elnöki tisztségét betöltő politikusnak címzett levelében hozzátette, Magyarország szempontjából nagyra értékelik, hogy a Szlovákiában élő magyar közösség tagjai is nagy számban támogatták a jelöltet. "Ez tükrözi az Ön kisebbségek iránti tiszteletét és elkötelezettségét, amely egy fontos lépés a nemzeteink közötti kapcsolatok megerősítésében" - hangsúlyozta.

Hisz abban - írta a házelnök -, hogy Peter Pellegrini államfővé választásával új korszakot lehet nyitni a szlovák-magyar kapcsolatokban. Úgy folytatta: a magyarok ezért örömmel várják a következő éveket, amikor a két ország még szorosabbra fűzheti a barátság kötelékeit, és együttműködésével még több lehetőséget teremthet népei gyarapodásáért.

Kövér László az ukrajnai háborúval kapcsolatban kiemelte, hogy Magyarország és Szlovákia kormánya is elkötelezett a béke mellett.

Úgy fogalmazott: "nagy örömmel fogadjuk, hogy Ön is ezen az állásponton van, és biztos vagyok benne, hogy a köztársasági elnöksége alatt még erősebben hallathatjuk a béke hangját a kontinensünkön."