Nyitókép: Facebook/Orbán Viktor

Rendszerüzenet érkezett Orbán Viktortól

Infostart
2024. március 29. 10:30
Sokakat érintő márciusi változásokra hívja fel a figyelmet.

Ismét üzenetet küldött a KRÉTA Elektronikus ellenőrzőben a szülőknek Orbán Viktor miniszterelnök. Az RTL beszámolója szerint a március 28-i keltezésű levél az új tarifarendszer előnyeit és nyerteseit sorolja.

A miniszterelnök levele szerint új időszámítás kezdődött a magyar közlekedésben 2024. március elsején azzal, hogy a magyar kormány „mindenki számára olcsóbb és átláthatóbb, egyszerűbb és korszerűbb tarifarendszert” alakított ki.

Nehéz időkben ez sokaknak nagy segítséget jelent – fogalmazott Orbán Viktor.

A levélben az áll, hogy az új rendszerrel mintegy 4 millió ember jár jobban, kedvezőbb helyzetbe kerülnek a fogyatékossággal és a tartós betegséggel élők, közszféra dolgozói, a 14-25 év közötti fiatalok, a nagycsaládosok, valamint a 14 év alatti, iskoláskorú gyermekek.

Az Ön családja is a nyertese lesz az új rendszer bevezetésének – írta a miniszterelnök.

A levél ezután felsorolja, hogy az új tarifarendszernek köszönhetően

  • minden 14 év alatti gyermek ingyenesen utazhat a helyközi közösségi közlekedésben,
  • a 14 és 25 év közötti fiatalok diákigazolvány nékül is féláron vehetnek menetjegyet,
  • és hogy további információkat a MÁV–VOLÁN-csoport által indított ujtarifa.hu oldalon lehet találni.

Orbán Viktor legutóbb a karácsony előtti napokban küldött levelet a KRÉTA-n keresztül azoknak a szülőknek, akiknek a gyereke ingyenes laptopot kapott.