Nyitókép: MTI/Komka Péter

Nagy fordulatot hozott a Covid-járvány a Balatonnál

Infostart
2024. március 28. 05:15
Miközben az ország népessége csökken, a tó partján lévő településeken jelentősen nőtt a lakók száma.

A koronavírus-járvány kezdete óta, vagyis az elmúlt négy esztendőben a Népszava cikke szerint 0,4 százalékkal nőtt a balatoni települések lakossága. A három helyi nagyvárost, Siófokot, Balatonfüredet és Keszthelyt nem számítva a kisebb tóparti településeken 2,4 százalékkal nőtt a lakosok száma. Ugyanezen időszak alatt az ország népessége 1,6 százalékkal csökkent.

Lakosságszámra a legnagyobb növekedést a Keszthely és Badacsony közötti rész könyvelhette el, ahol négy településen – Gyenesdiás, Vonyarcvashegy, Balatongyörök, Balatonederics – közel 650-nel többel élnek állandó lakosként bejelentkezve, mint 2020 elején. Arányaiban a tó nyugati medencéjében, Fonyód és Keszthely között gyarapodott legjobban a települések népessége, Balatonfenyvesen, Balatonmáriafürdőn, Balatonkeresztúron és Balatonberényben 7 százalékkal többen laknak, mint a Covid-járvány előtt.

A Balatonhoz újonnan költözők harmadik kedvenc területe a tó északi partja, Tihany és Badacsony között, ahol az apró települések között akadt, melynek négy év alatt ötödével nőtt az állandó lakossága.

A lap több Balaton-parti település polgármesterét is megkereste, és az derült ki, örülnek a beköltözőknek, és nemcsak idősebbek mentek lakni a tóhoz, hanem fiatalok is. Ami nehézséget okoz, hogy a növekvő lakosságszámot a szolgáltatásoknak is követni kell.

Míg a csendesebb nyugati medence, illetve az északi parton a Tihanytól nyugatra található települések lakossága emelkedett, addig a Fonyótól és Tihanytól keletre, tehát nyáron a tópart legfelkapottabb részének számító településeken sok esetben csökkent a népesség, vagyis az újonnan érkezők próbálták elkerülni a zsúfoltabb, zajosabb részeket. Ahogyan a nagyobb városokat is: Siófok, Balatonfüred és Keszthely népessége összesen több mint másfélezerrel csökkent, a körülöttük lévő kisebb – akár a tóparttól távolabb eső – településeké viszont nőtt.