Nyitókép: Forrás: Facebook

Meghalt Gyenesei István egykori önkormányzati miniszter és országgyűlési képviselő

Infostart
2024. március 22. 07:32
75 éves korában hunyt el, súlyos betegségebn.

Gyenesei István 1948-ban született Kaposvárott. Érettségi után a Gödöllői Agrártudományi Egyetem agrárközgazdász szakán tanult, majd szerzett diplomát 1972-ben.1975 és 1989 között az MSZMP tagja volt.1985-ben a Somogy Megyei Tanács, majd 1990-től a Somogy Megyei Közgyűlés tagjaként dolgozott. 1985-ben kinevezték a Somogy Megyei Tanács elnökévé, az ország legfiatalabb tanácselnöke volt. A rendszerváltozás után is megerősítették a megyei pozíciójában, immáron a Somogy Megyei Közgyűlés elnökeként − írja az Index.

1994-ben megalapította a Somogyért Egyesületet. 1994 és 1998 között a megyei közgyűlés és a kaposvári önkormányzat tagja volt. 1995 és 1996 között előbb gazdasági tanácsadó, majd 1998-ig az FHB Rt. dél-dunántúli igazgatójaként is dolgozott. 1998-ban újra megválasztották a közgyűlés elnökének, amely pozíciójában 2002-ben megerősítették.

2001-ben Kupa Mihállyal megalapította a Harmadik Oldal Magyarországért Egyesületet, amely 2002-ben a Centrum Párt egyik alapító szervezete volt. 2002-ben a párt országgyűlési képviselő-jelöltje, 2003 és 2004 között alelnöki funkciót töltött be, később kilépett a pártból. A 2006-os országgyűlési választáson a nagyatádi központú választókerületben képviselővé választották. Az önkormányzati választáson ugyanakkor alulmaradt, az elnöki posztot Gelencsér Attila vette át, ő pedig a közgyűlés tanácsnoka lett. 2008. április 28-án Gyurcsány ferenc miniszterelnök önkormányzati miniszternek kérte fel. A pozíciót nem egészen egy évig töltötte be.