Nyitókép: police.hu

Csúnya karambol történt egy illegális utcai autóversenyen - videó

Infostart
2024. március 18. 16:17
Oszlop mentette meg a parkolóban a nézők életét.

Nézőket gázolt el kis híján egy sofőr egy illegális utcai autóversenyen Székesfehérváron − számol be a tenyek.hu.

Csaknem 100 autó volt a helyszínen, többen gyorsulási versenyt tartottak, ekkor két autó frontálisan karambolozott, majd az egyik kocsi irányíthatatlanul a nézők felé sodródott, és csak az mentette meg a helyzetet, hogy végül egy oszlopnak csapódott. Az illegális versenyről felvétel is készült, a szervező a riport szerint a baleset után elmenekült.

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság munkatársai három vármegyei fiatalembert állítottak elő, akiket közúti veszélyeztetés bűntett, valamint – a helyszínt elhagyó sofőrt – közúti cserbenhagyás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgattak, és vezetői engedélyeiket bevonták.

Nem ez az első hasonló eset - már tavaly áprilisban fokozott ellenőrzést tartottak a rendőrök Székesfehérvár közútjain, mert több bejelentés érkezett a rendőrségre arról, hogy az éjszakai, hajnali órákban autósok száguldoznak versenypályának nézve a közutakat.