Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Sulyok Tamás: igyekszem megfelelni valamennyi elvárásnak, amit a nemzet velem szemben támaszt

Infostart
2024. március 14. 14:57
A kegyelmi ügyekben át kívánja tekinteni az eddigi gyakorlatot, és a jövőben csak rendkívül kivételes esetekben tud kegyelmet elképzelni az új köztársasági elnök. A Mandinernek adott interjúban azt is elárulta, hogy nem újévi, hanem karácsonyi beszédet fog tartani.

"Ha valakit felkérnek a köztársasági elnöki pozícióra, túl sok meggyőző érvre nincs szükség. Ennél megtisztelőbb életesemény nem történhet magyar emberrel" – mondta Sulyok Tamás a Mandinernek adott interjújában. A köztársasági elnök felidézte, hogy Novák Katalin lemondása után nem sokkal érkezett a megkeresés, és nem sokat gondolkodott, még aznap választ adott.

A kegyelmi ügy után most szerinte az államfőnek az a leglényegesebb, hogy kifejezze a nemzet egységét és őrködni az államberendezkedés demokratikus működése felett.

"Igyekszem megfelelni valamennyi elvárásnak, amit a nemzet velem szemben támaszt"

– tette hozzá Sulyok Tamás.

Arról is beszélt, hogy az édesapjával kapcsolatban elhangzott vádakat nemtelen támadásnak tartja, ami nagy fájdalmaz okoz neki, de jelezte, a parlament őt, és nem a rendszerváltás előtt elhunyt édesapját választotta köztársasági elnöknek.

A legnagyobb kihívásnak a nemzet egységének kifejezését említette, és közölte, hogy a társadalmi béke megteremtésén fog dolgozni. Úgy véli, a magyar alkotmányos rendben a politika a törvényhozás és a végrehajtó hatalom kezében van, és az elnök egyfajta kiegyensúlyozó szerepet játszik. "Ezt helyesnek tartom" – tette hozzá. Arról is szó esett, hogy az alkotmányossági vétó kivételes eljárás, és ő is csak kivételes esetben él majd ezzel az eszközzel.

A kegyelmi ügyekben Sulyok Tamás át kívánja tekinteni az eddigi gyakorlatot, interdiszciplináris szakmai megközelítést szeretne alkalmazni, és a jövőben csak rendkívül kivételes esetekben tud kegyelmet elképzelni.

Novák Katalin aktív külpolitikai tevékenységet folytatott, Sulyok Tamás szerint az államfő a külpolitikában szimbolikus, protokolláris feladatkört lát el.

"A köztársasági elnök a külpolitikában sem politikai aktor, legfeljebb politikai faktor"

– tette hozzá. A háború kapcsán azt mondta, Magyarországnak geopolitikai helyzeténél fogva egyetlen álláspontja lehet: a béke. Az Európa Unióról úgy vélekedett, hogy az európai együttműködésnek nincs alternatívája Magyarország oldaláról nézve, de az más kérdés, hogyan működik most a unió. Szerinte vissza kellene térni az alapelképzeléshez, hogy nem egyetlen európai politikai nemzet van, hanem 27 szuverén politikai nemzet alkotja a közösséget.

Kitért a köztársasági elnök az a kérdés megválaszolása elől, hogy mi ma Magyarország legfontosabb problémája, szerinte a legégetőbb társadalmi problémákra a politikának kell választ adnia.

Korábban Áder János a környezetvédelmet, Novák Katalin a családok ügyét kezelte kiemelten, Sulyok Tamás az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került, inségben szenvedő vagy maguzkról gondoskodni nem képes, idős beteg emberek felé fordul nagy empátiával, ők mindig számíthatnak a figyelmére.

Államfőként tervez egy nagy újítást: az újévi helyett karácsonyi beszédet fog tartani.

"Ennek oka, hogy a karácsonynak mint keresztény ünnepkörnek és a szeretet ünnepének kiemelt szerepe van a magyar családok életében., nemzetünk egyik legfontosabb összetartó ereje. A karácsont mi még komolyan vesszük, ellentétben Európa nyugati felével, ott sok helyen már másként tekintenek rá. Feladatomnak és kötelességemnek érzem, hogy a karácsonyi elnöki beszéddel, a nemzeti közösségeink eredményeiről való beszámolással is emeljük a karácsony ünnepi jellegét" – mondta Sulyok Tamás.