Nyitókép: Papp László, Debrecen polgármesterének hivatalos Facebook-oldala

Háromszázmilliós beruházás indul a debreceni reptéren

Infostart
2024. március 12. 17:59
A terminálépület még hatékonyabb áteresztő képességét, valamint az utasok kényelmét szolgáló épületbővítési munkálatok kezdődnek a légikikötő területén.

Terminálbővítési munkálatok kezdődnek a debreceni repülőtéren: a mintegy 300 milliós beruházás során bővítik az utasforgalmi csarnokot és azon belül a biztonsági ellenőrzés területét, ahol az új berendezéseknek köszönhetően már a nagyobb elektronikai eszközöket sem kell kipakolni a kézipoggyászokból – írja az airportal.hu.

A mostani beruházással tovább bővül a biztonsági átvizsgálásra kialakított terület kapacitása, így

az utasok rövidebb sorban állási idővel tudnak továbbmenni a tranzitterületre.

A bővítést követően csaknem tíz százalékkal nő a terminál hasznos alapterülete.

A járatok számának bővülésével elengedhetetlenné vált, hogy a várótereket, valamint az utasforgalom által érintett helyszíneket (védelmi és útlevél-ellenőrzés) bővítsék és modernizálják a debreceni légikikötő területén.

Az építési munkálatok a normál üzemmenetet nem befolyásolják, csak kisebb módosításokat vezetnek be a közlekedési útvonalakat illetően – a szigorú határrendészeti és védelmi előírásoknak történő megfelelés érdekében.

Tavaly új védelmi átvizsgáló berendezéseket helyeztek üzembe, így az utasok a nagyobb méretű elektronikai eszközeiket (laptop, tablet, fényképezőgép) a kézipoggyászukban hagyhatják az ellenőrzések során, így

gyorsabbá, kényelmesebbé és biztonságosabbá válik a folyamat.

Az üzemeltető várakozása szerint a korábbi évek átmeneti forgalomcsökkenését követően folytatódnak a járatfejlesztések, és az elmúlt félévben tapasztalt ütemben bővülhet tovább a Debrecenből elérhető úti célok száma. „Az idei év elején történt járatszámcsökkentés ellenére úgy látjuk, hogy a tavalyinál erősebb nyári szezonnal számolhatunk, hiszen 2024-ben már tizenkét úti cél érhető el Debrecenből” – közölte Király Tamás, a Debrecen International Airport Kft. ügyvezetője.