Nyitókép: Pixabay

Magyarország is érintett a német közlekedési munkabeszüntetésekben

Infostart / MTI
2024. március 11. 17:45
Több, Magyarországról induló vagy ide érkező nemzetközi vonaton is hosszabb menetidőre kell számítani keddtől szerdáig a német vasúton tervezett munkabeszüntetés miatt - közölte a Mávinform a német vasúttársaság tájékoztatása alapján. A Lufthansa több magyarországi járatát is érintheti a légiutas-kísérők sztrájkja.

A német vasúton kedden hajnali 2 órától szerda hajnali 2 óráig munkabeszüntetést tartanak. Emiatt jelentős fennakadásokra, hosszabb eljutási időkre kell számítani.

A munkabeszüntetés érinti a Budapest-Stuttgart-Budapest közötti közvetlen kocsikat továbbító Kálmán Imre EuroNight, a Budapest-Bécs-Salzburg-München-Budapest között közlekedő Railjet Xpress, a Budapest-Berlin-Budapest közvetlen kocsikat továbbító Metropol EuroNight, valamint a Budapest-Hamburg-Budapest között közlekedő Hungária EuroCity vonatokat.

A Magyarországot is érintő Railjet Xpress vonatokkal kapcsolatban azt írták, március 12-én valamennyi müncheni járat csak Budapest és Salzburg között közlekedik.

Tudatták azt is, hogy március 12-én a Nyugati pályaudvarról 7.29-kor induló Hungária EuroCity (EC 172) csak Budapest és Prága között közlekedik. A Nyugati pályaudvarra 20.28-kor érkező Hungária EC csak Prága és Budapest között közlekedik.

Március 11-én és 12-én a Nyugati pályaudvarról 19.30-kor induló Metropol EN vonattal a Budapest-Berlin közvetlen kocsik nem közlekednek. Március 11-én és 12-én a Berlinből menetrend szerint 19.21-kor induló Metropol EN vonattal a Berlin-Budapest közvetlen kocsik nem közlekednek.

Március 11-én a Keleti pályaudvarról 20.40-kor induló Kálmán Imre EN vonattal a Budapest-Stuttgart kocsicsoport sem jár. Március 12-én a Salzburg felől a Keleti pályaudvarra érkező Kálmán Imre EN vonat Stuttgart-Budapest közvetlen kocsijai között nem közlekednek - ismertette a Mávinform.

A már korábban, március 11-ig megváltott, március 12-i Németországba vagy Németországból, illetve Németországon keresztül történő utazásra szóló menetjegyek és helyfoglalások díjmentesen visszaválhatók, a legfoglalt időpont előtt (március 11.) vagy március 19-ig a jegyen feltüntetett viszonylatban felhasználhatók. A jegyek érvényesítése más időpontra a nemzetközi jegypénztárakban intézhető.

Online vásárolt menetjegyek visszaváltását a mobilalkalmazásban és az eszrevetel@mav-start.hu e-mail címen lehet kezdeményezni.

Lufthansa-járatok

A Lufthansa mintegy ezer járatának törlésére számít kedden és szerdán a légiutas-kísérők kétnapos sztrájkja miatt, aminek következtében összességében nagyjából 120 ezer embernek kell átterveznie utazását - közölte hétfőn a német légitársaság.

A munkabeszüntetés

főként a két legnagyobb csomóponton, Frankfurt és München repülőterén vezet fennakadásokhoz. Frankfurtban 600, Münchenben 400 járattörlésre lehet számítani.

A légiutas-kísérőket képviselő UFO szakszervezet a hétvégén szólította fel munkabeszüntetésre a Lufthansánál és a Lufthansa Cityline-nál dolgozó, nagyjából 19 ezer tagját.

Az UFO elsősorban 15 százalékos béremelést követel legalább másfél éves futamidejű szerződések mellett a légiutas-kísérőknek. A szakszervezet síkra száll az inflációt ellensúlyzó, mintegy 3000 eurós prémiumért és magasabb jutalékokért is.