Nyitókép: Koszticsák Szilárd

Beiktatták Sulyok Tamást

Infostart
2024. március 10. 15:01
A köztársasági elnököt március 5-én választották meg az Országgyűlésben.

Sulyok Tamás ünnepélyes beiktatása a Budai Várban volt.

Az államfő viszonylag hosszú beszédet mondott és ebben gyakran említette a jogot. Ez nem véletlen, hiszen eddig ő volt az Alkotmánybíróság elnöke.

Úgy fogalmazott: "jogász vagyok és jogász maradok, elnökségem alatt mindvégig elsősorban a közjog talaján fogok állni". Majd arról beszélt, hogy az államot az Alaptörvény alapján meghatározott jogkörben fogja képviselni, ez az állam pedig jogállam, de ezt a fogalmat ma sokszor használják politikai értelemben, ő képtelen hajlékony értelmezési keretű, vagy érdekalapon változó jelentésű fogalmi kerettel operálni.

"Köztársasági elnökként is az alaptörvény munkám sarokpontja, kerete és mércéje" - fogalmazott Sulyok Tamás, hozzátéve: az alaptörvény pontosan fogalmaz, a köztársasági elnök kifejezi a nemzet egységét és őrködik az államszervezet demokratikus működése felett.

Ez az egység az, amit nem lehet és nem is enged megbontani és ez a működési forma az, amelynek keretei között értelmezi a szolgálatát és melynek határait következetesen fogja őrizni és nem engedi átlépni - rögzítette.