Nyitókép: Prostock-Studio/Getty Images

A bajba jutott önkormányzatok felett a kormány venné át az irányítást

Infostart
2024. március 5. 15:26
A most társadalmi vitára bocsátott tervezet szerint a kormány csődbiztosokat rendelne a veszteségesen működő településvezetések vezetéséhez. Ha a kormányhivatal úgy rendeli, akkor ezek a biztosok vennék a települések irányítását is.

Arról még decemberben döntött a kabinet, hogy ha egy önkormányzat hiánnyal fogadja el a konszolidált költségvetését, a kormányhivatal csődbiztost jelöl ki, akinek a fizetésképtelenség megelőzése az elsődleges feladata - írja a portfolio.hu. Vagyis nem lehet egy település – és a tulajdonában lévő, 30 milliárd forint mérlegfőösszegű cégek – büdzséjét úgy elfogadni, hogy azok eleve hiánnyal, veszteséggel számolnak, veszélyeztetve ezzel a közszolgáltatásokat (tömegközlekedés, szociális és egyéb ellátások, stb.).

A portál szerint most a kormány a csődbiztosokra vonatkozó tervezetet társadalmi egyeztetésre küldte. Eszerint a fővárosi vagy vármegyei kormányhivatal vezetője döntene majd az önkormányzati csődbiztos kijelöléséről. A határozatokat a Törvényességi Felügyelet Írásbeli Kapcsolattartás (TFÍK) modulon keresztül kézbesítik.

A csődbiztos széles körű jogokkal rendelkezne.

Például hozzáférhet bármilyen irathoz, intézkedési terveket készíthet, valamint közép- és hosszú észszerűsítheti a gazdálkodást és feladatellátást. Az önkormányzati csődbiztos köteles a tevékenysége során a titoktartásra, kivéve, ha az közérdekű adatok nyilvánosságra hozatalát vagy egyéb törvényben meghatározott kötelezettséget érinti.

A portál szerint a törvénytervezetről kezdett társadalmi egyeztetés március 12-ig tart. A kormány szerint az új szabályok célja a közösségi adósságkezelés hatékonyabbá tétele és az önkormányzatok pénzügyi stabilitásának biztosítása.