Nyitókép: Pixabay

Veszélyes járművek jelentek meg a hazai utakon – itt a figyelmeztetés

Infostart
2024. március 2. 06:20
A korán indult tavasz hatására máris megjelentek a közutakon a mezőgazdasági gépek. Ilyenkor meg szokott növekedni a balesetek száma, de az okozó többnyire a "másik" fél.

A hetekkel korábban beköszöntő tavasz a növények vegetációs ciklusát is előrébb hozta. A tavaszi munkálatok beindulásával mezőgazdasági gépek szinte bármely útszakaszon, akár nagyobb számban is felbukkanhatnak. Ha úticéljukat másképpen nem, vagy csak legalább 50 százalékkal hosszabb úton tudnák elérni, olyan útra is felhajthatnak – a gyorsforgalmi utakon kívül –, amelyen egyébként tiltják haladásukat – hívta fel a figyelmet az Agroinform.hu.

Mint közleményükben írták, a közúton mezőgazdasági járművekkel találkozó autósoknak leginkább két dologra kell nagyon odafigyelniük:

  • ezeknek az eszközöknek a lassú haladására,
  • valamint a méretükre.

A lassú sebesség egyrészt növeli a ráfutásos balesetek kockázatát, másrészt türelmetlenné tesz egyeseket, ami meggondolatlan előzésekhez vezethet. E járművek emellett gyakran túlméretesek, nem szokványos, kiálló részekkel vannak felszerelve, amihez a közlekedés többi szereplője nincsen hozzászokva - közölték

A balesetek kétharmadában a másik résztvevő fél figyelmetlensége játszik szerepet - derül ki az Agroinform egy korábbi felméréséből (a rendőrség ugyanis a mezőgazdasági járművek baleseteiről nem vezet külön nyilvántartást). A többszáz érintett válaszadó visszajelzései alapján az ilyen balesetek

67 százalékában részben vagy teljesen a másik résztvevő fél felelősségét állapították meg a vizsgálatok során.

A balesetek 37 százalékának oka a nem megfelelően megválasztott sebesség volt, további 28 százalékuk a jellemzően lassan közlekedő mezőgazdasági járművek előzése során következett be. A válaszok 13 százaléka a mezőgazdasági jármű műszaki hiányosságát, 7 százaléka a nem megfelelő kivilágítást, 6 százaléka pedig az ittas, bódult állapotban zajló vezetést jelölte meg a baleset fő okának.

A balesetek az év minden hónapjában előfordultak, de nem meglepő módon számuk leginkább március-áprilisban, a július-augusztusi időszakban és októberben emelkedett az átlagos havi érték fölé.

Nagyon szélesek is lehetnek

Jó tudni, hogy a mezőgazdasági gépekre nem vonatkozik a 2,55 méteres legnagyobb megengedett szélességi korlátozás, 4,5 méter szélességig kísérőjármű nélkül, afelett kísérőjárművel közlekedhetnek a közutakon. Három méteres szélesség felett ugyanakkor a gépen villogó sárga fénynek is működnie kell.

Fontos előírás ezekre a járművekre, hogy érvényes hatósági jelzéssel és kötelező biztosítással rendelkezzenek, világító- és fékberendezéseik kifogástalanul működjenek. Emellett az útra szennyeződést nem hordhatnak fel, szállított rakományuk szóródását pedig megfelelő eszközökkel meg kell akadályozniuk.