Nyitókép: triocean/Getty Images

Gyermekről gyermekre terjed most a lepkehimlő – ezt kell tudni a betegségről

Infostart / InfoRádió - Herczeg Zsolt
2024. február 25. 10:06
Egyre több a lepkehimlős óvodás – tudta meg az InfoRádió. Szakértő segítségével jártunk utána a betegségnek.

Lepkehimlő gyakori vírusfertőzés az óvodások körében, és általában nem jár súlyos tünetekkel – mondta az InfoRádióban Havasi Katalin, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke.

A betegség legjellegzetesebb tünete a kiütés, ami elsősorban a két orcán, néha pedig az orrnyergen jelentkezik, innen is kapta az elnevezését, hiszen a pirosodás egy pillangót formál. A szakértő hozzátette, miután a szél is kifújhatja a gyermek arcát, de mástól is kipirulhat, ezért ha a bőrből nem kiemelkedő, apró elemű kiütéseket talpasztalunk testszerte, akár a végtagokon – amelyek általában alig viszketnek –, jó eséllyel lepkehimlős a gyermek.

Sokszor megesik, hogy csalánkiütésnek nézik a lepkehimlőt, de előbbi sokkal erőteljesebben viszket; egy allergiás reakciónál hirtelen erőteljesebb tünetek jelentkeznek – magyarázta a gyermekorvos –, míg a lepkehimlőnek általában kevés tünete van, a kiütések megjelenése előtt néhány nappal hőemelkedés jelentkezhet, esetleg egy kis láz, enyhe vírusos panaszokkal, de ezek nagyon gyakran elkerülik a figyelmet.

A lepkehimlő esetében megjelenő kiütések általában néhány nap alatt elmúlnak. A betegség súlyosabb lefolyása nagyon ritka, de várandós kismamák lehetőség szerint kerüljék a lepkehimlős gyermekeket – tanácsolta Havasi Katalin. A betegség általában már a tünetek jelentkezése előtt fertőz, ezért van az, hogy sorban jelentkezhet egy-egy óvodás csoport tagjain, ha egyikük már elkapta. Jó hír viszont, hogy a lepkehimlőt döntően csak egyszer szokták elkapni a gyerekek.

A lakosságnak több mint fele átesik élete során ezen a fertőzésen és általában kisgyerekkorban. A lepkehimlő alapesetben gyógyszerelés nélkül elmúlik, de ha egyéb tünetek is jelentkeznek, akkor mindenképpen forduljanak orvoshoz – ajánlotta a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Gyermekről gyermekre vándorol a lepkehimlő – ezt kell tudni a betegségről
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást