Nyitókép: Grafissimo/Getty Images

Súlyos árat követelt az őszi magyar vakcinabeszerzés

Infostart
2024. február 22. 15:25
Törvényességi ellenőrzés állapította meg, hogy az NNGYK nem tudta meggyőzően bizonyítani a beszerzés feltétlen, pontosabban „rendkívül sürgős” szükségességét.

Tízmillió forintos büntetést kapott a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a Közbeszerzési Döntőbizottságtól, amiért nem tudta bizonyítani az őszi Moderna-vakcinabeszerzés szükségességét – számolt be a Népszava, jelezve: a kifogásolt közbeszerzéssel 100 ezer adag Moderna vakcinát szerzetek be, amelynek becsült értéke mintegy 1,5 milliárd forint.

A törvényességi ellenőrzés eredménye szerint az NNGYK nem tudta meggyőzően bizonyítani, hogy a beszerzés feltétlen, pontosabban „rendkívül sürgős” szükségességét. Miként azt sem, hogy előre nem látható okból előállt rendkívüli sürgősség miatt a nyílt, a meghívásos vagy a tárgyalásos eljárásra előírt határidők nem lennének betarthatók – olvasható.

Az említett tízmilliós bírságon felül további négymillió forintot is kiszabott a Közbeszerzési Döntőbizottság a szerződés érvényessé nyilvánítása jogkövetkezményeként az NNGYK-ra, és további egymillió forintot a Modernára is. A kifogásolt tartalom ellenére a szerződés érvényben marad, a vakcinákkal továbbra is lehet oltani Magyarországon.