Nyitókép: MTI/Rosta Tibor

Drasztikus változást akarnak a gyermekorvosok az iskolai igazolások ügyében

Infostart
2024. február 21. 17:27
Eszközbeszerzésről, alapellátási ügyeletről, járványokról, az energiaitalok hatásairól valamint egy új edukációs programról is szó esett a Házi Gyermekorvosok Egyesületének (HGYE) háttérbeszélgetésén.

Az összes pályázható eszköz elkelt annak a közel 22 milliárd forintból megvalósuló uniós projektnek a során, amely azt célozta, hogy már az alapellátás szintjén teljesebb körű diagnózis születhessen, és megvalósuljon a definitív ellátás. Az eszközbeszerzési pályázaton a gyermek, a felnőtt és a vegyes praxisok egyaránt indulhattak, és a praxisközösségek mellett az önállóan dolgozó orvosok is részt vehettek – írja a Medical Online.

Bár azt Havasi Katalin is elismerte, hogy a rendelők időnként 85-100 fős betegforgalma mellett kevés idő jut a vizsgálatokra, de az egyes eszközök és gyorstesztek időt spórolnak a betegek számára, akiknek nem kell napokat várnia és utaznia a diagnózis megerősítéséhez szükséges vizsgálatokra.

A telemedicina térnyerésére számít a praxisokban is a jövőben a HGYE elnöke, elsősorban azért, mert

öt éven belül a házi gyermekorvosok 70 százaléka eléri a nyugdíjkorhatárt, ám mindössze negyvenen lépnek be új szereplőként gyermekorvosok a rendszerbe.

Bár a Magyar Orvosi Kamara tavalyi, nyomásgyakorló akciója – a melyben azt kérték, hogy az orvosok ne csatlakozzanak az új ügyeleti rendszerbe, hogy ezáltal elérjék követeléseiket – megosztotta az orvtársadalmat, és komoly ellenállást szült, de néhány hónap elteltével az ország valamennyi megyéjében felállt egy elfogadható rendszer – összegezte az új ügyeleti rend tapasztalatait az elnök, aki megjegyezte, a havi két ügyelet helyettesítő orvossal is ellátható. Míg korábban az ország egyes területein egyáltalán nem volt elérhető gyermek alapellátási ügyelet, most megyénként 1-5 ellátási pontot alakítottak ki, ám ezek igénybevételére akkor van szükség, ha a beteg lakóhelyéhez legközelebb eső háziorvosi ügyeletben nem tudják ellátni a gyermeket, és a telefonos gyermekorvosi támogatás sem elegendő.

A gyermekközösségekben sokféle, felső légúti panaszt okozó kórokozó – akár 3-4 vírus – kering, amelyek hirtelen emelkedő, erőteljes járványról számolnak be a kollégák, amely a gyermekeknél súlyosabb lefolyású, így több kórházi ellátást indikál – tért át az aktuális járványhelyzetre Havasi Katalin. Tapasztalatai szerint

a kötelező oltási sort fegyelmezetten beadatja a szülők túlnyomó többsége, de az ajánlott vakcinákkal szemben már sok az ellenállás, amit különösen az influenzaoltással nehéz áttörni.

Az EESZT és a Kréta rendszer összekötése vethetne véget az iskolai igazolások kiadásának – vélekedett Havasi Katalin, aki beszámolt arról, hogy éppen a kollégák véleményét mérik fel a vonatkozó jogszabály szigorítása nyomán. A két online rendszer összekötésével elérhető lenne, hogy a pedagógusuk a saját informatikai rendszerükben láthatná a kiadott orvosi igazolást, és az adott betegség becsült gyógyulási idejét. Ha emellett a szülő is igazolhat 1-2 napot. Az egyesület javaslatát már döntéshozói szintre is eljuttatták.