Nyitókép: scyther5/Getty Images

Tehetséges roma fiataloknak segítenek – így működik az Integrom program

Infostart / InfoRádió - Szabó S. Gergő
2024. február 11. 13:40
Idén négy képzést tart tehetséges, értelmiségi roma fiatalok számára az Integrom nonprofit szervezet.

Roma fiatalok szakmai pályafutásának egyik legfontosabb lépésénél, az elhelyezkedésnél nyújt segítséget a program – hangsúlyozta az InfoRádióban Boldizsár-Iván Katalin, az Integrom Program vezetője. Mint mondta, olyan roma fiataloknak segítenek beilleszkedni és elhelyezkedni a nagyvállalati szférában, akiknek ez valami miatt nehézséget okoz. A program azért különleges, mert a roma értelmiségi fiatalokkal foglalkozik, a jelentkezéshez minimum érettségire van szükség, de sokan éppen folyamatban lévő tanulmányaik közben adják be jelentkezésüket.

Az elhelyezkedést segítő készségeket fejlesztenek és erősítenek, például az állásinterjúra való felkészülést, az azon való megfelelést, vagy az önéletrajzírást.

Boldizsár-Iván Katalin arra is kitért, hogy milyen területen tudnak elhelyezkedni a program résztvevői. Elmondása szerint széles skálán jelennek meg partnervállalataik, vagyis azok a Magyarországon jelen lévő nagyvállalatok, akik csatlakoznak a programhoz az energiaszektortól kezdve a biztosításokon keresztül a pénzügyi szféráig. Hozzátette, a fiatalok végzettsége teljesen különböző, ezért mindenkinek igyekeznek megtalálni a képesítése, igényei szerinti helyét a munkaerőpiacon.

Az Integrom Program vezetője kiemelte azt is, hogy február 29-én indul a következő, 27. képzés, amire a fiatalok a weboldalon még tudnak jelentkezni.

Az Integrom Program megalapítása óta több mint 140 roma származású fiatal elhelyezkedését támogatta, a képzéseknek és mentorálásnak köszönhetően sokan egyéb cégeknél találtak munkát, továbbá 60 fiatalt a program inspirált továbbtanulásra, az egyetemi diploma megszerzésére.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Képzés tehetséges roma fiatalok számára - Boldizsár-Iván Katalin, az Integrom Program vezetője
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást