Nyitókép: MTI Fotószerkesztőség/Kálmándy Ferenc

Elhunyt Belénessy Csaba

Infostart
2024. február 11. 11:22
Elhunyt Belénessy Csaba. Az közismert újságíró 75 éves volt.

A Media1 közölte a hírt. A sajtóval foglalkozó oldal megemlíti, hogy Belénessy Csaba korábban az MTI vezérigazgatója is volt. Alapító főszerkesztője volt a Lánchíd Rádiónak, főszerkesztői szerepköre volt korábban a Magyar Rádióban. Dolgozott a Duna TV alelnökeként is. A dunaújvárosi médiacentrum vezetője is volt 2020-ig.

Belénessy Csaba 1949-ben született.

A bama.hu azt írja, hogy az újságíró öt lány, Réka, Blanka, Borka, Anna és Lili apukája, három unoka, Leo, Zorka és Zsófi nagypapája volt. Belénessy Csabát a Dunántúli Napló és a kiadó, a Mediaworks Hungary Zrt. saját halottjának tekinti.

Az Infostart úgy tudja, hogy januárban szívműtétet hajtottak rajta végre, és akkor komplikációk léptek fel.

Belénessy Csaba igen aktív volt a közösségi médiában, január 13-án posztolt utoljára.