Nyitókép: Andrei310/Getty Images

Elönti a szennyvíz a falut, a hivatalok egymásra mutogatnak

Infostart
2024. január 16. 17:35
A helyi önkormányzat és a szolgáltató egymásra mutogat, miközben a szennyvíz az utcákon bűzlik, a lakosok pedig saját költségükön szüntetik meg a dugulásokat.

Az évek óta tartó szennyvízügy nem oldódott meg Alattyánon, a tavaly év végén tartott falugyűlésen is rengeteg panaszt felvetettek a lakosok a szennyvízrendszer működésével kapcsolatban. A fórumon jelenlévő állampolgárok kezdeményezésére az önkormányzat petíciót indított, melyben a szennyvízrendszer javítását sürgetik - írja a szoljon.hu.

"Már átadása óta nem működik megfelelően a vákuumos szennyvízelvezető-rendszer a településen. Nem felelősöket keresünk, csak azt szeretnénk, ha megoldódna a probléma" - mondta a portálnak Horváth Elemér.

A helyi lakos egyre égetőbb problémának tartja, hogy a felgyülemlő víz miatt állandóan dugulás keletkezik a háztartásokban, a lakosok pedig nem győzik saját költségükön megszüntetni az elzáródást.

A község lakosainak felháborodását petícióban fogalmazták meg, mondta Huszár Arnold a település polgármestere, aki arról számolt be, hogy a víziközmű szolgáltatást 2013. január elsejétől vette át a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt.

Az elmúlt tíz évben az ivóvízellátásban is, de a szennyvízszolgáltatásban különösen olyan problémák keletkeztek, amelyek jelentősebb pénzügyi ráfordítás nélkül nem szüntethetők meg.

A polgármester arra kérte a szolgáltatót, hogy vizsgálja meg a kialakult helyzetet, és számolja fel a hiányosságokat. Szerinte amennyiben nem történik komolyabb pénzügyi ráfordítást igénylő beruházás, az alattyáni szennyvízrendszer nem sokáig lesz üzemképes.

A Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. viszont a kérésre azt válaszolta, hogy ők csak az üzemeltetésért felelősök, a korszerűsítés és a felújítás a tulajdonos önkormányzat feladata. A szolgáltató műszaki leírást is készít a rendszer jelenlegi működéséről, és a felújítandó elemekről.

Az alattyáni szennyvízrendszer javítását sürgető tiltakozó petíciót már több százan aláírták.