Nyitókép: Infostart

Sorra veri át valaki a horgászokat, ráadásul dollárban kell fizetni neki

Infostart
2024. január 10. 08:41
Az elmúlt napokban több, a horgászkártyáját megújítani szándékozó horgászt tévesztett meg egy portálon található "hirdetés” – figyelmeztetett közösségi oldalán a Tolna Megyei Horgászegyesületek Szövetsége.

A teol.hu vette észre azt a bejegyzést, amelyben a TOHOSZ arra figyelmeztet, hamis hirdetéssel verik át a horgászjegyüket megújítani akarókat.

Aki próbálja kiváltani a jegyét, annak a bankszámlájáról 39,65 dollárt vonnak le.

Sőt, ezt követően további összegek tűntek el az adott számlákról, ezért a megadott bankkártyát érdemes letiltani.

A vármegyei horgászszövetség megtudta, hogy „egy horgász témákkal foglalkozó hírportál, horgászkártya megújításával foglalkozó cikkében több alkalommal is megjelenik a cikk szövegénél a „START” felirat, melyet úgy értelmeztek az érintettek, hogy innen indíthatják a megújítás folyamatát. Azonban erre kattintva egy teljesen más oldalon kezdtek el egy olyan folyamatot, aminek semmi köze a kártya megújításához, viszont megkárosították önmagukat” – írta bejegyzésében a TOHOSZ.

A szervezet felhívta az érintettek figyelmét, hogy a Magyar Horgászkártya online megújítása csakis a www.horgaszjegy.hu oldalon, a saját profiljukba belépve lehetséges. Ha ez nem sikerül, akkor szervezet szívesen segít