Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Nagy Zoltán

Tett valamit a Mammut az öngyilkosságok elkerülésére

Infostart
2023. december 19. 14:32
Szinte végig felkerültek már a korlátot megmagasító fémvázak és üveglapok a pláza negyedik emeletén, megelőzendő a további tragédiákat.

A Mammut már november végén megerősítette, hogy „a legkritikusabb szakaszokon korlátmagasítást hajtanak végre”, és december folyamán be is fejeződnek a munkálatok - adta hírül a Telex. Az elmúlt 13 év során már nyolcan vetettek véget életüknek a bevásárlóközpontban, legutóbb november 20-án vetette magát a mélybe egy 36 éves férfi. Erről az Infostart is beszámolt.

A lap azt írja, a probléma kezelésére külön csoportot állított fel a Mammut vezetősége, október közepén pedig segítőpont is nyílt az üzletházban.

Az ingyenes mentálhigiénés, áldozatsegítő és szociális tanácsadás minden pénteken 11:00 és 19:00 között várja a rászorulókat

- írják. A Mammut ezzel kapcsolatban azt közölte, megnyitása óta már több mint harmincan keresték fel a SegítőPontot, több visszatérő kliens is van.

Korábban már eltávolítottak minden olyan tárgyat (padokat, virágládákat) a folyosókról, amely megkönnyítheti vagy bátoríthatja a magasabb szinteken a korláton való átmászást. Decemberre pedig elkészültek a magasítások is a negyedik emeleti korlát legkritikusabb szakaszain.

Azonban több további intézkedést is bevezetett már a pláza az öngyilkosságok megelőzésére: rendszeres képzést tartanak a biztonsági szolgálatuk tagjainak az intő jelek kiszűrésére, valamint bevezették a biztonsági szolgálat gyakoribb járőrözését a bevásárlóközpont épületében. A kritikus helyeken állandóan tartózkodik őr, a kiemelt szolgálatot teljesítőknek pedig mentálhigiénés továbbképzést nyújtanak, és rendelkezésre állásukat a nyitvatartási idő teljes egészében biztosítják. Továbbá intelligens biztonságikamera-rendszert is telepítettek, ami lehetővé teheti a gyors beavatkozást, amennyiben ez lehetséges.

Ha segítségre van szüksége

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 telefonszámot, akár mobiltelefonról is!