Nyitókép: MÁV-csoport/Facebook

Vasárnaptól új korszak köszönt be a győri vasúti fővonalon – jön a 140-es tempó

Infostart / InfoRádió - Imre Júlia
2023. december 9. 08:00
December 10-től ismét teljes szakaszon közlekednek a vonatok a győri vasúti fővonalon. A pályarekonstrukció eredményeként hamarosan visszatér a 140 km/órás pályasebesség is – mondta az InfoRádióban Hegyi Zsolt, a MÁV-Start szolgáltatás-fejlesztési és értékesítési vezérigazgató-helyettese.

Hosszú kellemetlenségekkel járó hetek után december 9-én befejeződik a győri fővonal felújítása. A három hónapon át tartó munkálatok eredményeként teljesen megújult a Szárliget és Biatorbágy közötti vasúti útpálya – mondta az InfoRádióban a MÁV-Start vezérigazgató-helyettese.

A rekonstrukció során 30 kilométeren 60 kilométernyi sín újult meg, hiszen két vágányú a pálya. Kicseréltek alatta 100 ezer betonaljat (köznyelven szólva: talpfa), amin maguk a sínek állnak, és megújult 100 ezer tonna ágyazat – sorolta Hegyi Zsolt.

"Vasárnaptól véget ér a pótlóbuszos időszak és ismét teljes útvonalukon járnak a győri fővonalon közlekedő vonatok" – közölte a vezérigazgató-helyettes. December 10-től mind a két vágány használható, vagyis az eredeti menetrend újra elérhető lesz. Hegyi Zsolt tájékoztatása szerint

a pályasebességet folyamatosan emelik föl, néhány hét alatt 100 km/óráról 140-re, így a köztes időszakban, januárig néhány perces késés jellemzően elő fog fordulni.

Helyreáll a menetrend a nemzetközi járatoknál is, így már a München felé közlekedő Railjeteknél sem kell Bécsben átszállni. Hegyi Zsolt elmondása szerint összesen tíz Railjet-vonat közlekedik egy nap – öt oda, öt vissza –, amiből hármat vágott el az ÖBB a saját közszolgáltatása érdekében Bécsben. "Ez a helyzet is megszűnik december 10-én, és ahogyan a felújítás előtt volt, minden nemzetközi vonat a teljes útvonalán fog közlekedni" – mondta.

Megjegyezte, bíznak benne, hogy az Ausztriát és Németországot sújtó havazás káros következményeit az osztrák és német vasutasok el tudják hárítani, és ez sem lesz akadálya a vasúti közlekedésnek. Hegyi Zsolt vezérigazgató-helyettes szerint a most befejeződő pályarekonstrukció hosszú évtizedeken át biztosítja majd az 1-es vasúti fővonalon zajló közlekedést, ami különösen fontos, hiszen az ország legforgalmasabb vonaláról van szó.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Vasárnaptól új korszak köszönt be a győri vasúti fővonalon
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást