Nyitókép: Unsplash

Nemsokára épülhet az ország első iszlám temetője

Infostart
2023. december 8. 11:17
Eddig csak meglévő temetők elkülönített parcelláiban volt lehetőség muszlim temetésre, ám vészesen fogytak a szabad helyek.

Hamarosan elkezdődik az első saját tulajdonú muszlim temető építése az országban, a Magyar Iszlám Közösség már megvásárolta a földterületet és megkapta a Miniszterelnökség elvi hozzájárulását - írja a 24.hu. A temető pontos helyét a szervezet még nem hozta nyilvánosságra, egyelőre azt lehet tudni, hogy Budapest határában, az M0-s autópálya közelében lesz.

„Elhamdulillah, a mai napon kifizetésre került a leendő muszlim temetőnek szánt földterület. Ha minden rendben lesz, 1-2 éven belül, mire betelik a budapesti iszlám parcella, megnyithatjuk a saját temetőnket! Amin”

- írta Facebook-bejegyzésében Bolek Zoltán, iszlám közösségi vezető.

Bolek Zoltán azt nyilatkozta, Magyarországon nincsenek nyilvántartva a muszlim vallásúak, és több iszlám szervezet is működik párhuzamosan. A hazai muszlim közösség lélekszámát 50 ezer körülire becsüli, ehhez jön még hozzá az egyre több ide érkező vendégmunkás és diák.

Iszlám temetői parcellák vannak jelenleg Magyarországon, hivatalosan először 1919-ben volt muszlim hagyományok szerinti temetés az országban, a budapesti Kozma utcai sírkertben. A vallási vezető elmondta, azért kellett új földterület után nézniük, mert a budapesti parcella rövidesen megtelik. A fővároson kívül Pécsen és Debrecenben vannak temetőben kialakított parcellák, amiket muszlimok használnak.

Bolek Zoltán szerint a tervezéskor még 40 millió forinttal számoltak, azonban azóta rájöttek, ennél többre lesz szükség.

A szükséges forrást adományokból tervezik összegyűjteni, továbbá Törökországból is érkezhet támogatás.

Az új temetőben a szertartások az iszlám hagyományok szerint zaljanak majd, amelyek szerint például tilos a hamvasztás. A halottat lepedőbe burkolják, és úgy helyezik végső nyugalomra, hogy lábai Mekka felé mutatnak.