Nyitókép: budapestvasut2040.hu

„4 millió túlóránál tart 15 ezer MÁV-os” – és ez még csak egy érv a bértárgyalások előtt

Infostart / InfoRádió - Kocsonya Zoltán
2023. december 6. 10:37
Meleg János, a Vasutasok Szakszervezetének elnöke az InfoRádióban elmondta, a minimálbér és garantált bérminimum olyan feszültséget keltett a munkavállalók között, hogy egy most belépő fiatal a 20 éven pályán lévők fizetését kapja, ezt pedig sürgősen kezelni kell, mert ebben is késést látni a vasútnál.

Mint az Infostart is megírta, a Vasutasok Szakszervezete levelet írt a vezérigazgatónak, melyben azonnali bértárgyalást követelnek, igényeiket is megfogalmazták benne.

Meleg János, a Vasutasok Szakszervezetének elnöke az InfoRádióban szerdán elmondta, legalább 15 százalékos, de minimum 70 ezer forintos alapbérfejlesztésre törekednek, ennek megfelelően a kereset több olyan elemének a növekedését, amelyek az eddigi megállapodásokban már szerepeltek, a mértékével azonban a vasutasok elégedetlenek (pl. lojalitási juttatás).

A béremelési akarat a béren kívüli juttatásokra is vonatkozna, azokat is „az infláció mértékében karban kellene tartani”

– fogalmazott, külön említve az önkéntes egészségpénztári hozzájárulást, mivel „évek óta nem volt ebben változás”.

Mivel kedden el is küldték a levelet, szerdán már várják a választ rá, és kezdődhet is az egyeztetés a leírtakról; először a szakszervezetek egymással egyeztetnek (hévesek, pályások), aztán az egységes javaslattal ülnének le a munkáltatóval.

„A minimálbér és a garantált bérminimum már most bérfeszültséget okoz a munkavállalók körében, mivel adott munkakörben ahol ezek a bérek megváltoztak, ott egy fiatalabb, kezdő vasúti munkavállaló utolérte a 20 évvel ezelőtt munkába álltat. Azt gondolom, hogy ha a minibálbér-változást el lehetett fogadni december 1-jétől, akkor késésben vagyunk, mert össze kell igazítani a lépéseket” – ecsetelte.

Más szakmákban adott bérekkel a vasutasokét nem hasonlítaná össze – „almát a körtével” –, de Meleg János azt elmondta, „a piac diktál, egy kell, hogy vezéreljen: van munkavállaló vagy nincs erre az időjárásra, veszélyes munkakörre?"

A közlekedési fennakadásokkal kapcsolatban azt is tudakoltuk tőle, hogy írható-e ez a vasutasok munkája számlájára, ezzel kapcsolatban egyértelmű nemmel felelt.

„A vasutasok odaadással, lelkiismeretesen akarják működtetni a vasutat, de a körülmények olyanná teszik a pontos munkavégzést, hogy az ellehetetlenül. Az, hogy késések vannak, az abból ered, hogy fejlesztések, beruházások, a műszaki állapot szinten tartása mind elmarad költséghatékonyság címszó alatt;

15 ezer MÁV-os több mint 4 millió túlórát végzett eddig különböző hibaelhárítás és karbantartási tevékenységek miatt”

– figyelmeztetett.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Meleg János (VSZ) a vasutasok bérakaratáról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást