Nyitókép: Pixabay

Drágultak a fenyőfák az idén, de van jó hír is - körkép

InfoRádió
2023. december 5. 03:53
Valamivel a tavalyi ár felett juthatnak az idén a vásárlók fenyőfához: a lucfenyőt 5000, az ezüstfenyőt 6000, míg a nordmann fenyőt 8000 forint körüli méterenkénti áron kínálják az alkalmi fenyőárusok - nyilatkozta az InfoRádiónak az Agroinfrom.hu szakújságírója.

Polgárné Sarok Edit szerint ez nagyon kismértékű áremelkedés, hiszen az infláció miatt a legtöbben ennél sokkal jelentősebb drágulásra számítottak. A szakértő ennek okát főleg abban látta, hogy a fenyőtermesztők reálisan mérték fel a helyzetet és eltalálták, mekkora az az árnövekedés, amit még a vásárlók hajlandóak elviselni.

Mint mondta: az agroinform.hu által végzett felmérésben a termesztőket is megkérdezték, és a legtöbben azt a választ adták, hogy vagy egyáltalán nem terveznek áremelést, vagy ha igen, akkor legfeljebb öt százalékot akarnak emelni.

Ugyanakkor

a megkérdezett vásárlók 52 százaléka akar legalább 7000 forintot költeni fenyőfára,

ezen belül 23 százaléknyian 10 000 forintnál is többet szánnak erre. A válaszadók 29 százaléka mondta csak azt, hogy a korábbinál valamivel kisebb fenyőfát fog vásárolni. Az adatok szerint 11 százaléknyian döntenek úgy, hogy az idén olcsóbb fajtát fognak választani, míg a vásárlók nagyjából 21 százaléka a már megszokott méret, illetve minőség mellett marad. Ők inkább több helyen akarják megnézni az árakat, és csak azok összehasonlítása után döntenek arról, hogy hol veszik meg a karácsonyfájukat - nyilatkozta Polgárné Sarok Edit.

A szakújságíró azt is elmondta, hogy

az áremelkedés dacára változatlanul a nordmann fenyő a legkeresettebb.

A vásárlók majdnem fele, vagyis 45 százaléka részesíti előnyben ezt a többinél magasabb áron kapható, de tartósabb fajtát. Utána a sorban a lucfenyő következik 37 százalékos aránnyal, míg az ezüstfenyő 13 százalékkal áll a népszerűségi lista harmadik helyén.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Nem sokat drágultak a fenyőfák az idén
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást