Nyitókép: MÁV

Ismét lehet vonattal menni Szegedről Szabadkára - képek

Infostart
2023. november 28. 10:14
Keddtől járnak a szerelvények a magyar és a vajdasági település között. Lázár János is az első szerelvényen utazott.

Az összetartozás vasútvonalának nevezte Lázár János építési és közlekedési miniszter a személyforgalomnak nyolc év kényszerszünet után ma hajnalban visszaadott Szeged-Szabadka vasútvonalat, ahol – a két ország között rendszeresen ingázók igényeinek figyelembe vételével – mostantól napi 10 járat (5 vonatpár) közlekedik, megkönnyítve ezzel a reggeli munkába és iskolába járást, illetve a délutáni és esti hazatérést - közölte a MÁV.

Szeged-Rendező és Röszke országhatár közötti vasútvonal fejlesztésének keretében több mint 13 km hosszan újult meg a vasúti pálya, és annak környezete, tavaly augusztus óta közlekednek a tehervonatok a szakaszon, november 28-tól pedig a személyforgalom is elindulhatott.

Fotó: MÁV

Napi öt pár, azaz tíz járat közlekedik a két ország között, ebből négyet magyar, hatot szerb Uzsgyi motorvonat szolgál ki. A menetidő Szeged és Szabadka között nagyjából másfél óra a határrendészeti vizsgálatokkal együtt.

  • Az első vonat Szegedről 5:19-kor indul és 7:00-kor érkezik Szabadkára, Szabadkáról pedig 6:03-kor indul és 7:25-re érkezik Szegedre, ez biztosítja a reggeli hivatásforgalmat.
  • A menetrenddel így a Budapest-Nyugatiból 5:53-kor induló Napfény IC-vel, illetve oda 21:07-kor érkező Napfény IC-vel akár egynapos vasúti utazás is tervezhető a fővárosból Szabadkára vagy Palicsra.

A személyforgalom újraindítása elősegíti az interregionális kapcsolatokat Szeged, Szabadka és vonzáskörzetük között. A Szeged-Szabadka vasútvonal fejlesztését szolgáló beruházás 2025-ben fejeződhet be teljeskörűen.

Lázár János építési és közlekedési miniszter az első járat utasaként úgy fogalmazott:

„Ez a vasútvonal az összetartozás vasútvonala, amely Magyarország és Szerbia összetartozását, közös múltját és jövőjét jelképezi.

Ugyanakkor puszta jelképnél több: érdemi segítség a hétköznapokban mindazoknak a diákoknak és munkavállalóknak, akik rendszeresen ingáznak a két ország között, és természetesen azoknak a családoknak is, akik a határ túlfelén élő szeretteikkel igyekeznek tartani a kapcsolatot. Fontos lépés: kezdete a két ország közötti együttműködés új korszakának.”

Fotó: MÁV

A beruházó magyar államvasutak nevében, Pafféri Zoltán, a MÁV Zrt. vezérigazgatója kifejtette: „Magyar és szerb vasúti szakemberek szoros és hatékony együttműködésére volt szükség ahhoz, hogy ne csak a teherforgalom, de nyolc évnyi szünet után immár a személyközlekedés is újraindulhasson ezen a vasútvonalon, méghozzá olyan menetrendi kínálattal – nem kevesebb, mint napi 5 vonatpárral – amely képes kiszolgálni a valódi mobilitási igényeket is. Köszönet minden vasutasnak határon innen és túl.”