Nyitókép: Facebook/Nagy Sándor, Recsk polgármestere

Durva esőzés Hevesben: falvakat önthet el a víz

Infostart
2023. november 6. 20:05
Recsken és Sirokban is a patakok medrének kotrását sürgeti a két polgármester azután, hogy az elmúlt napokban jelentős mennyiségű csapadék esett és zúdult le.

Az elmúlt napokban jelentős mennyiségű eső esett a Mátra vízgyűjtő területein, így több Heves vármegyei településen is védekezésre van szükség – írja a heol.hu.

Az Egertől mintegy 25 kilométerre található Recsk polgármestere, Nagy Sándor arról tájékoztatta a portált, hogy nagyon megemelkedett a vízszint a településen, a legnagyobb gondok pedig a Tarna recski szakaszán jelentkeztek. Elmondta azt is, hogy a községben átgondoltan kell cselekedni, hogy megelőzhessék a további károkat. Mint kiderült, a Tarna-meder karbantartásáért az illetékes szakaszmérnökség felel.

A szakemberek hat évvel ezelőtt csak részlegesen kotorták ki a meder egy részét, azóta pedig jelentős hordalék rakódott le, amely szűkíti a vízfolyást.

Ugyancsak komoly problémát jelent a belterületi csapadék elvezetése. Az önkormányzat már előkészítette a vízjogi engedélyezési tervet, ami elengedhetetlen a megfelelő csapadékvíz-elvezetés megvalósításához.

Ez azonban nagyon sok pénzbe kerül és a munkálatok csak pályázat útján valósíthatók meg, vagyis időbe telik, míg a szükséges forráshoz hozzájutnak a recskiek.

A helyi lakosok múlt hétvégén folyamatosan járták az utcákat és különböző szerszámokkal próbálták meg elvezetni a vizet. A polgármester elmondása szerint

nem mindenki figyel az átereszek tisztítására, pedig ez elvárható minden ingatlantulajdonostól.

A problémás helyeken elkezdték a gépi tisztítást és a szabályozást. Nagy Sándor arra kéri a recskieket, hogy szánjanak arra időt és energiát, hogy portáik előtt is rendszeresen takarítsák a vízelvezető árkokat.

A Tarna mentén található Sirokban is komoly gondokat okoz a hétvégén hatalmas mennyiségben lehullott csapadék. A községben ugyan van záportározó és burkolt árkok is épültek, így a lenti részeken a Tarna is be tudná fogadni az esővizet, de

a Szabás-patak úgy be van rakódva fűvel, fával, hordalékkal, hogy a nagyobb mennyiségű, hirtelen lezúduló vizet nem tudja elvezetni.

A polgármester, Tuza Gábor ígéretet kapott a mintegy 800 méteres szakasz kitisztítására, de a 17 tisztítandó vízfolyásból – másik négy mellett – a Szabás-patakot is kivették. A helyiek továbbra is nagyon félnek, mert árvíz esetén a fél falut elöntheti a víz. A polgármester azt mondta, nem hagyja annyiban a dolgot, küzdeni fog a Szabás-patak kotrásáért.