Nyitókép: joruba/Getty Images

Meglepő, kik költöznek a Balatonhoz – fenyegető a helyzet

Infostart
2023. november 4. 08:27
A tó környékén megállt a népességfogyás, viszont vészesen öregszik a lakosság.

A Balaton térségében, ahogyan országosan is, a születések és a halálozások egyenlege évtizedek óta negatív, azaz többen halnak meg, mint ahányan születnek. A népesség természetes fogyatkozását ellensúlyozni kezdte az üdülőkörzetbe irányuló vándorlás, de az elöregedését kevésbé – írja a Balatoni Futár a Balatoni Integrációs Nonprofit Kft Társadalomtudományi Kutatócsoportjának elemzése alapján.

A Balaton körül a népesség természetes fogyatkozása és a lakosság elöregedése az üdülőkörzetbe irányuló vándorlás pozitív egyenlegével egészült ki. Ennek hatására a térség népességének csökkenése folyamatosan fékeződött, majd az elmúlt években növekedési fázisba fordult, ebben komoly szerepe lehetett a koronavírus-járvány belföldi vándorlást dinamizáló hatásainak. A Balaton térségébe irányuló vándorlás pozitív egyenlege kisebb részben a nemzetközi, nagyobb részben a belföldi vándorlásból tevődik össze.

A vándorlás során keletkező térségi népességtöbblet a betelepülők életkori összetétele alapján az idősebbek felé tolódik, ezzel a lakosság elöregedését növelő hatást fejt ki, mindezek összhatására a Balaton térségében élő népesség az országosnál jóval elöregedettebb, így a népesség természetes fenntarthatósága is egyensúlytalanabb. Ma már közel kétszer annyi 65 év feletti időskorú jut az üdülőkörzetben minden 15 évnél fiatalabbra. Az idősek és az inaktívak eltartottsági rátája évről évre növekedik, az eltartóképesek száma csökken. Ha nem változnak a demográfiai trendek, a 2060-as évtizedben már lényegében hasonló számú gazdaságilag aktív, munkaképes, illetve gazdaságilag inaktív, eltartott fog élni a térségben.

Az állandó és ideiglenes letelepedéssel, elköltözéssel járó vándorlási folyamatok az elmúlt évtized során a regisztrált adatok szerint a Balaton körül évente átlagosan 37-38 ezer embert érintenek, ami a térségben állandóan élő népesség mintegy hetede. Az elköltözők éves átlagos száma évtizedes távlatban 18 ezer, a beköltözőké 19 ezer fő körüli egy több mint 270 ezer állandó lakosú térségben.

Az üdülőkörzetből kiáramló népességmozgás a lakosság tapasztalatai szerint a beáramló mozgásnál alacsonyabb, ezt az érzékelést a statisztikai adatok is alátámasztják. A vizsgált településekről elköltözők többsége az üdülőkörzetet is elhagyja.