Nyitókép: MTI/Varga György

Kényszerű véget ért a nagy városfejlesztési program

Infostart
2023. november 3. 13:05
Minden megyei jogú várost elértek a fejlesztések.

Mint a Magyar Közlönyben olvasható, befejeződik a megyei jogú városokra szabott, kiemeltnek számító Modern városok program, melynek keretében 2023 januári adatok szerint akkor 4200 milliárd értékben zajlott a 23 megyei jogú várost érintő fejlesztés.

A 2015 óta eltelt mintegy 8 költségvetési évben több mint 2353 milliárd forint fejlesztési forrás kifizetése történt meg.

A közlönybenmost az áll, hogy "2022 óta ugyanakkor gyökeresen megváltozott a gazdasági és politikai környezet, minderre tekintettel most nemcsak lehetséges, de szükséges is mérleget vonni, illetve jelen formájában lezárni a programot". Az nem derült ki, milyen politikai változásokról van szó, illetve hogy milyen folytatása lehet a fejlesztéseknek.

Az azonban igen, hogy a program keretében megkötött együttműködési megállapodások végrehajtásával összefüggő feladatok megvalósításáról szóló kormányhatározatokat felülvizsgálják és módosítják.

Amely projekteknél a megállapodás szerint tervezett teljes megvalósítás meghiúsult, a programon belül lezárásra kerülnek, a fejlesztések megvalósításáról a kormányhatározatokban megjelölt miniszterek gondoskodhatnak.

Az építési és közlekedési miniszter (Lázár János) felülvizsgálta a fejlesztési megállapodásokat, illetve - egyeztetve az érintett megyei jogú városok vezetőivel - osztályozta az azokban nevesített egyes projekteket.

  • Azokban az esetekben, ahol az egyes programelemek megvalósultak, illetve ott, ahol a tervezett programok az elmúlt nyolc évben nem tudtak megvalósulni, a projektek továbbvitele és a támogatási jogviszonyok fenntartása nem indokolt;
  • azon tevékenységek esetében, ahol a megvalósítás megfontolás tárgyát képezheti, a feladat- és hatáskörrel bíró szakpolitikai felelőst szükséges felhívni arra, hogy vizsgálja meg a megvalósítás lehetőségét, és tegyen javaslatot a végrehajtásra - olvasható a kormányhatározatban.

A Magyar Közlönyben tételesen felsorolják az egyes érintett beruházásokat és azok sorsára vonatkozó döntéseket, határidőket.

A városfejlesztések további menetéről annyit tartalmaz a szöveg, hogy az Országgyűlés által idén nyáron elfogadott, az állami építési beruházások rendjéről szóló törvény "lehetővé teszi a szakminiszterek számára, hogy az indokolt és szükséges beruházásokat részévé tegyék az állami beruházási keretprogramnak, lehetőséget teremtve ezzel az ország egyes területein tapasztalható fejlettségbeli különbségek csökkentését célzó helyi vagy térségi fejlesztések megvalósítására".

(A nyitóképen: A Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának (PTE-ÁOK) 12 ezer négyzetméteres új oktatási és kutatási épülete az avatás napján, 2021. szeptember 5-én. A beruházás a Modern városok programban, 13 milliárd forintból valósult meg.)