Nyitókép: MTVA Fotó: Molnár-Bernáth László

Ilyen nagy baj még sosem volt Olaszliszkán

Infostart
2023. október 31. 06:25
Teljesen tönkretette az olaszliszkai komp kiszolgáló berendezését a Bodrogon a mostani árhullámmal érkező brutális mennyiségű uszadék és hulladék

Kerekes Attila polgármester a boon.hu-nak sorolta a károkat: a kompköteleket tartó bakok a folyó mindkét oldalán eltörtek, a fém csörlőt elhajlította, annak a beton talapzatát felszakította a több tonnányi uszadék sziget.

Még a csörlőház is „megrokkant” egy kicsit, még az ajtaját sem lehet bezárni – tette hozzá. Az uszadéksziget fennakadt a folyó felett átívelő kötélen, azt beleengedték a vízbe, így tudták elkerülni a további károkat – mondta.

A révészük életének fél évszázada része a folyó, ugyanis édesapja is ezt a hivatást űzte, de nem emlékszik hasonló mennyiségű uszadékra a folyó ezen szakaszán.

A polgármester egyelőre megbecsülni sem tudja a károkat, elsőként annak próbálnak utána járni, mit fedez a biztosításuk,

a költségek ugyanis várhatóan meghaladják majd az önkormányzat lehetőségeit.

Azt azonban már most látja, hogy rengeteg munkával tudják csak helyreállítani a kompközlekedést. Pedig most is nagy szükség lenne a vízi járműre, ugyanis szarvasmarha tartók, az Aggteleki Nemzeti Park Munkatársai, valamint a fakitermelők is gyakran veszik igénybe a szolgáltatást. Az önkormányzat a kényszerű leállással komoly bevételtől esik el – fűzte hozzá Kerekes Attila.

Fotónkon a Bodrog folyó látható.